Hiába az alapos szűrés a Premier League csapatainál, nem sikerült elkerülni a járvány kitörését, ami számos pozitív tesztet hozott magával.
Miközben csillapodni látszik a koronavírus-járvány Magyarországon, addig könnyen elképzelhető, hogy szépen lassan visszatér az influenza.
Miközben Indiában a koronavírus-járvány az ország történetének egyik legsúlyosabb egészségügyi katasztrófájával fenyeget, addig egy másik kórokozót is azonosítottak, amely közvetlenül az agyat támadja meg.
Az Egyesült Államok egyik vezető egészségügyi szakértője szerint a jövőben az emberek a maszkviselést válaszhatják majd, hogy így védekezzenek a levegőben terjedő kórokozók ellen.
A 2020-as év negatív nemzetbiztonsági hírekkel, balesetekkel, gyilkosságokkal, erdőtüzekkel és a koronavírus-járvány pusztításával kezdődött. Sokan azt gondolták volna, hogy ez lehet az emberiség történetének legrosszabb éve, mert a pandémia az egész világot a feje tetejére állította.
Bejelentette a Kongói Demokratikus Köztársaság, hogy vége lett a konfliktusos Észak-Kivu tartományban kitört Ebola-járványnak.
Az indiai variánst nem fogjuk megúszni az infektológus szerint, és azt is jelezte, a kórokozó, még ha vélhetően egy szelídebb formában is, de jelen fog maradni a világon.
Kanada New Brunswick provinciájában összesen már 48 beteget diagnosztizáltak a misztikus rendellenességgel, amire még a neurobiológusok sem tudtak magyarázatot adni.
Egyértelműen látszik a koronavírus-járvány hatása a KSH által frissen kiadott halálozási statisztikákból.
Uruguay eddig viszonylag könnyedén megúszta a koronavírus-járványt, azonban a szomszédból átterjedő variáns úgy berobbantotta azt, hogy Indiához hasonló katasztrófa fenyeget
A brit kormány közölte, hogy nincs abban a helyzetben, hogy koronavírus elleni oltásokat osszon meg Újdelhiben, ehelyett a hazai bevezetést helyezi előtérbe, mivel a vírus továbbra is egyre jobban terjed Indiában és a szomszédos országokban.