Kilenc omikron esetet jelentettek egyetlen háztartáson belül, amelynek tagjai múlt hétvégén több családi programon és közösségi helyszínen is jártak.
Még nem teljesen világos, hogy mennyire súlyos a koronavírus legújabb változata.
A beutazási korlátozások mellett a francia lakosokat is komoly korlátozások sújtják.
A tömeg délben gyülekezett a Parlament előtt.
Jean Castex francia miniszterelnök szerint az omikron jövő év elejére Franciaországban is dominánssá válik, ezért utazási korlátozásokat vezettek be.
A Microsoft társalapítója egy optimista blogbejegyzésben ismerte el, hogy ez elmúlt 12 hónap volt élete legnehezebb éve.
Az egészségügyi szakértő figyelmeztetése szerint az koronavírus omikron változata ugyanolyan fertőzőképes lehet, mint az olyan betegségek, mint a kanyaró.
Röviddel ezelőtt ismertették az aktuális vírusadatokat, benne az oltási számokkal a negyedik hullám idején, miközben már az omikron is elkezdett fertőzni.
Egyre többen aggódnak az újonnan megjelent omikron névre keresztelt vírusvariáns miatt, mely sok országban robbanthat be egy következő járványhullámot.
Sajnos egyik ágazatot sem kíméli a járvány, az állami támogatások pedig a végéhez közelednek.
Friss számok érkeztek globális szinten, amik megmutatják, hogy a COVID még mindig sakkban tartja a Föld lakosságát.