Egyebek mellett a győri állatkert, a soproni Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadaspark és a Kisfaludi Állat- és Szabadidőpark is az ideiglenes bezárás mellett döntött.
A természetjáróknak érdemes tudniuk erről: a Balatonnál több látogatóhely is zárva marad tavaszig.
Sorra érkeznek a bejelentések minden városból, ezúttal pedig a szegedi önkormányzat jelentett egy bezárásról: az energiaválság miatt kénytelenek bezárni a Szegedi Nemzeti Színházhoz tartozó épületeket.
A Postás Szakszervezet elnöke szerint meglepetésként érte őket a bezárás híre, amelyet két perccel azelőtt közöltek velük, hogy megjelent az erről szóló rendelet.
Egy háromszéki idegenforgalmi vállalkozó arra számít, hogy a panziósok egy része is be fogja dobni a törölközőt, és inkább eladja a vállalkozását egy ilyen helyzetben.
Az energiafelhasználás csökkentésére irányuló törekvésekhez csatlakoznak ezzel a döntéssel, amely a felnőtt, az ifjúsági és a gyermekelőadásokra is kiterjed.
Az ideiglenes bezárásokkal becsléseik szerint Székesfehérvár mintegy egymilliárd forintot spórol meg.
A decemberi hónapot még megpróbálják megmenteni, de a novemberi vendégeiket hamarosan emailben is értesítik a jelenlegi helyzetről.
Az Aqua Sportközpont vezetősége abban bízik, hogy mielőbb a megszokott színvonalon és a régi nyitvatartással fogadhatják majd a vendégeket.
A városüzemeltetés vezetője szerint a jelenlegi helyzetben szükségessé vált ez a döntés.
Két hétre bezárt a borzesti Chimcomplex, Románia egyik legnagyobb vegyi üzeme csütörtökön az elszálló energiaárak miatt.