Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Trump: nehéz megállapodásra jutni Hszi Csin-pinggel

Ismét mélypontra jutottak az amerikai-kínai tárgyalások.

Már Moszkvában van a világ egyik legvédettebb vezetője, de mit lép erre Ukrajna?

Az oroszok határozottan figyelmeztették Ukrajnát, ha a következő napokban támadást indítanak Moszkva ellen, azért több mint súlyos árat fognak fizetni.

Oroszországba utazik a kínai elnök, jelentős megállapodások születhetnek

A kínai elnök háromnapos hivatalos látogatásra érkezik Oroszországba, ahol részt vesz a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulójának ünnepségén.

Peking határozottan cáfolja a Trump és Hszi közötti telefonbeszélgetést

A kínai külügyminisztérium szerint nem került sor telefonbeszélgetésre a két államfő között a vámvitával kapcsolatban.

Donald Trump szerint Hszi Csin-ping „a nem túl távoli jövőben” az USA-ba látogat

Az amerikai elnök hétfőn beszélt erről újságíróknak nyilatkozva.

Putyin a kínai elnökkel is tárgyalt az ukrajnai háborúról

Jóformán mindenkivel tárgyalt már, csak Európával nem.

Donald Trump titokzatos nyilatkozatot tett Kínáról

Az USA és Kína kapcsolata jelenleg nem túl idilli, de Donald Trump sokat tehet azért, hogy ez rövid időn belül változzon.

Kína egyre dühösebb Donald Trumpra, aki még inkább kihúzhatja a gyufát

Kína nem vár tovább, élt a panasz lehetőségével a Kereskedelmi Világszervezetnél Donald Trump büntetővámját követően.

Úgy tűnik, Donald Trump kicsit sem fél Kínától

Donald Trump nem ad engedményt Kínának, érvénybe léptette az új vámrendszert az ázsiai országgal szemben.

Sajtóértesülések szerint Donald Trump a hivatalba lépése után Kínába látogatna

Első külföldi látogatásainak egyike lehet hivatalba lépése után, ha igaznak bizonyulnak az értesülések.