Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Sajtóértesülések szerint Donald Trump a hivatalba lépése után Kínába látogatna

Első külföldi látogatásainak egyike lehet hivatalba lépése után, ha igaznak bizonyulnak az értesülések.

...svg content...Fotó: MTI/MTVA/THOMAS PETER
Észak-Amerika

Szabó Kata

Szerkesztő

Donald Trump, az Egyesült Államok rövidesen hivatalba lépő elnöke tanácsadóinak elmondta, hivatali időszakának elején Kínába szeretne látogatni, hogy találkozzon Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A Wall Street Journal értesülései szerint a két ország vezetői között a személyes találkozó előkészületei már megkezdődtek.

Úgy tudni, Trump a világ békéjének és biztonságának erősítését hangsúlyozta egy pénteki telefonbeszélgetés során, melyet Hszi Csin-pinggel folytatott. Ez volt az első alkalom, hogy 2021 óta egyeztettek egymással.

A lap információi szerint Trump hivatali idejének első 100 napjában szeretné megvalósítani a látogatást. Az egyeztetések állítólag már zajlanak, s bár a részletek még nem nyilvánosak, úgy tudni, az amerikai elnök elsődleges célja a két ország közötti együttműködés erősítése.

A két ország közötti javuló kapcsolatot sugallhatja, hogy Trump hétfői beiktatásán Han Cseng kínai alelnök is részt vesz. A kínai állami hírügynökség szerint ez a lépés Peking együttműködési szándékát tükrözi az Egyesült Államokkal. Noha a jelenlegi tervek szerint Trump Pekingbe látogatna, a lap szerint az is felmerült, hogy Hszi Csin-ping utazik az Egyesült Államokba.

Egyelőre azonban egyik fél sem erősítette meg a találkozó pontos helyszínét, sem pedig annak időpontját. A washingtoni kínai nagykövetség sem reagált a hírekre. Mint ismert, Trump legutóbb 2017 őszén tett látogatást Kínában, ahol Hszi Csin-pinggel találkozott. Ezt megelőzően Hszi Csin-ping utazott az Egyesült Államokba, s Floridában folytattak megbeszéléseket.

Valósággal átszáguld a Tejúton egy idegen naprendszer

Valósággal átszáguld a Tejúton egy idegen naprendszer

Kétszer olyan gyors, mint a mi Naprendszerünk.

Zelenszkij szerint Putyin fél Trumptól

Zelenszkij mindezt az USA elnökével közölte a beszélgetésük alkalmával, és szerinte Putyin pontosan azt mondta neki, amit hallani akart.

Donald Trump történelmi vámbejelentést tett, az EU sem ússza meg

Az USA elnöke az Ovális Irodában tett bejelentést arról, hogy memorandumot írt alá a kölcsönös vámok bevezetéséről.