A pilóták gyakorlatozni fognak, kedden és szerdán több helyen számítani lehet a Gripenek megjelenésére.
Szerencsére nem áll fenn annak a veszélye, hogy a magyar katonáknak meg kellene védeniük a lakosságot, ám a Honvédség most biztosított arról, hogy ha esetlegesen veszélybe kerülnénk, a magyar katonák garantálják biztonságunkat.
Többek között új helikopterek is fognak érkezni jövőre a honvédséghez, ahol a személyi állomány kiképzése, továbbképzése is zajlik.
A magyar haderő egyre erősebb és hatékonyabbá válik, amire büszkék lehetünk, de még többre lesz szükség.
Fontos, hogy a magyar haderő még erősebb, fejlettebb és ütőképesebb legyen.
Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta, milyen fontos, hogy a magyar haderő többek között elrettentő erejű is legyen.
Azok, akik lebecsülik a magyar hadsereg minőségét, azok hibát követnek el, mert több területen is bizonyítják, hogy az egyik legjobbak.
A magyar Honvédség a tartalékosokról sem feledkezik meg, akik a munkájuk mellett is készek megvédeni a hazájukat.
A magyar katonák is egyre több pénzt vihetnek haza, akik rendkívül fontos töltenek be a haza védelmében.
A honvédelmi miniszter a beszédében kiemelte, hogy kiválóak Horvátország és Magyarország katonai kapcsolatai, mely fontos részét képezi az Európai Uniónak.
Egyre agresszívebbek az illegális bevándorlók, akik fegyvert is használnak, többek között egymással szemben is.