Gyurcsány Ferenc szerint Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke nem fogja legyőzni Ukrajnát, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök soha nem nyeri meg Magyarországot.
Karácsony Gergely elárulta, hogy mivel "zsarolta" Gyurcsány Ferenc.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Márki-Zay Péter beismerte, hogy üres szólam az, hogy „leváltotta a baloldalt”, mivel zavaros magyarázkodásba kezdett arra a kérdésre, pontosan miről is akart beszélni.
Az ellenzéki előválasztás győztese nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy nemsokára meglátogathatja a DK vezérét.
Folytatódik a Fidesz petíciós aláírásgyűjtése - közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Facebook-oldalán.
A Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán reagált az eredményre, s bár jelezte, hogy nem erre számított, ennek ellenére büszke a párt és Dobrev Klára teljesítményére.
A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság art besorolást adott az Elk*rtuk című magyar játékfilmnek.
A Fidesz frakcióvezetője szintén reagált az előválasztásokon történtekre, kiemelve Márki-Zay Péter győzelmét Dobrev Klára ellen.
Magyarország miniszterelnöke ismét hangsúlyozta annak fontosságát, hogy nem hagyják visszatérni a Gyurcsány-korszakot.
Egyre keményebb adok-kapok megy Márki-Zay Péter és a DK tábora között, amelybe rendre Gyurcsány Ferenc is beszáll.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje újabb olyan nyilatkozatot tett, ami várhatóan nagy port kavar.