Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Az EU felszólította Oroszországot

Az Európai Unió ezúttal Alekszej Navalnij kapcsán foglalt állást, és egyúttal szólította fel Moszkvát.

Újabb részletek derültek ki a Salman Rusdie elleni brutális támadásról

Az író támadója a következő tárgyalásig óvadék nélküli előzetes letartóztatásban van, ha pedig elítélik, akár 32 évet is kaphat.

Meglátogatta a kórházban dolgozó feleségét, majd megpróbálta megölni

A férfi a falnak lökte feleségét, fojtogatni kezdte, majd egy késsel megpróbálta mellkason szúrni – a kórteremben tartózkodó egyik beteg hívott segítséget.

Emberölés kísérletének elkövetése miatt keresik ezt a férfit

A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, de egyelőre még azt sem tudni, melyik megyében jár, ugyanakkor nem kizárt, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében bujkál, ahol elkövette a bűncselekményt..

Késsel rabolta ki italozó ismerősét

Letartóztatását indítványozták annak a román férfinak, aki a vele italozó ismerősét szúrta meg, és vette el az összes pénzét.

Kétszer is félholtra verte ismerősét egy férfi, rácsok mögött végezheti (videó)

Egy 41 éves férfi életveszélyesen bántalmazta 54 éves társát, ezt követően 11 hónap elteltével megismételte tettét.

Ölni indult, ezért rendőrtől akart fegyvert lopni, ám hamar kattant a bilincs a csuklóján

Gyilkosság előkészülete miatt emeltek vádat egy fiatal férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Megunta beteg édesapja gondozását, ezért rátámadt, hogy megfojtsa

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki 2020 decemberében állandó ápolásra szoruló édesapjára támadt.

Rendőröket késelt meg egy erdőkertesi férfi

Aljas indokból és célból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolták meg a Pest megyei férfit.

Telefonért akár gyilkoltak is volna a budapesti gaztevők (videó)

Az elkövetők 2021 júniusában egy VII. kerületi lépcsőházban életveszélyesen bántalmazták alkalmi ismerősüket azért, hogy a telefonjait megszerezzék.