Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

UNICEF: több mint 13 ezer kísérő nélkül utazó kiskorú érkezett Olaszországba tavaly

A jelentésben kiemelték, ehhez még hozzáadódik azon gyerekek száma, akik a szárazföldön, a balkáni útvonalon keresztül vagy az ukrajnai háború következtében menekültek az országba.

További Hírek

Erre kell figyelniük a várandós és nemrég szült édesanyáknak a koronavírus miatt

Az operatív törzs keddi sajtóeseményén arra a kérdésre is választ kaphattunk, hogy a várandós és nemrég szült édesanyáknak mikre kell igazán odafigyelniük a koronavírus miatt.

Tragédia: többen meghaltak egy iskolai robbantásban Pakisztánban

A legfrissebb jelentések szerint többen meghaltak és rengetegesen megsérültek egy pakisztáni iskolai robbanásban.

A Pfizer már a 12 éves korosztályban is teszteli a koronavírus vakcináját

Eljött az a pont, amikor az eddigi legfiatalabb korcsoport is részt vegyen a tesztelésekben. Ezúttal a 12 éves korosztály vesz részt ebben a folyamatban.

5 évesen írt egy gyerekkönyvet, hogy segítsen a társainak leküzdeni a koronavírus okozta stresszt

Egy nagyon kedves történetet osztott meg a CNN hírhálózat a koronavírus idején, aminek a gyerekek is fontos szereplői.

A 9 éves fiú minden nap a bezárt iskolához megy a WiFi miatt, mert nincs otthon internetkapcsolata

Egy 9 éves fiú minden egyes nap kisétál az egyik helyi iskolához, ami jelenleg zárva tart a vírus miatt. Teszi ezt amiatt, mert otthon nincs internetkapcsolata, így az oktatási intézmény WiFi-hálózatát használja.

Gáspár Evelin: „Én nem akarok gyereket, konkrétan. Nekem nem kell”

A LifeTV műsorában nagyon határozott véleményeket fogalmazott meg Gáspár Evelin, aki ezzel részben meg is osztott a közvéleményt.

Gáspár Evelin nyers vallomása arról, miért nem akar anya lenni: a gyereksírást sem bírja

Gáspár Győző idősebbik lánya talán már soha nem lesz édesanyja, és a Blikknek elmondta, mi is áll ennek a hátterében.

13 éves unokahúga molesztálása miatt került börtönbe egy férfi

Egy 48 éves férfi a tizenéves unokahúgát molesztálta, ahelyett hogy az iskolába vitte volna. A bíróság nem volt elnéző, és börtönbüntetésre ítélte Szingapúrban.

Az édesanya azonnal kiszúrta a fiát a felvételeken, hiába takarták ki az arcát

Egy igen érdekes történet látott napvilágot, aminek a középpontjában egy 10 esztendős fiú áll az édesanyjával, aki szépen megleckéztette a fiát.

Akkora ütéseket mért a csecsemőre, hogy még a videofelvételeken is hallani lehetett

A nő letöltendő börtönbüntetést kapott, miután bizonyítható módon bántalmazott egy 1 hónapos gyermeket.