Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Hullámzó hangvételű beszélgetés zajlott Putyin és Macron között

Oroszország és Franciaország elnökei között a közelmúltban lezajlott telefonos egyeztetésről nyilatkozott Dmitrij Peszkov, a Kreml hivatalos szóvivője, aki szerint a beszélgetés során többféle hangnem és érzelmi töltet is megjelent, ugyanakkor a megbeszélés érdemi és tartalmas volt.

További Hírek

Párizson a világ szeme, hamarosan több mint 100 ország vezetője tárgyal az AI kapcsán

Rövidesen megrendezésre kerül a mesterséges intelligencia csúcstalálkozó Párizsban, ahová több mint 100 ország mellett Kína és az Egyesült Államok vezetője is hivatalos.

Halálos tűz pusztított egy francia idősotthonban

Többen életüket vesztették, amikor tűz ütött ki egy francia idősotthonban, nem messze a fővárostól, Párizstól.

Tragédia a francia Alpokban, öt síelő vesztette életét

Pályán kívüli területeken síeltek a síelők, ami az életükbe került, lavinaomlás következtében hunytak el.

Macron: Sem holnap, sem pedig holnapután nem fog véget érni az ukrajnai háború

Emmanuel Macron francia elnök a rennes-i katonai tisztek előtt tartott beszédében elmondta, hogy az ukrajnai konfliktus esetében nincs esély egy gyors lezárásra, majd arról beszélt, hogy Európának fel kell készülnie saját védelmi képességeinek megerősítésére.

Új információk érkeztek a súlyos strasbourgi villamosbalesetről

Kiderült, hogy nincsenek életveszélyes sérültjei annak a villamosbalesetnek, ami Strasbourgban történt szombaton.

Súlyos villamosbaleset történt Strasbourgban, többen az életükért küzdhetnek (videó)

Legalább öt ember az életéért küzd egy Strasbourgban bekövetkezett villamosbaleset miatt, amikor két villamos összeütközött.

Tíz év telt el a Charlie Hebdo elleni történelmi terrortámadás óta

A francia szatirikus hetilap különszámmal emlékezik meg a szerkesztőségük ellen elkövetett terrortámadás tizedik évfordulójáról, amely során tizenkét ember vesztette életét.

Már tudni, pontosan miért kellett evakuálni az Eiffel-tornyot Párizsban

Körülbelül 1200 ember evakuáltak, amikor tűzriadó lépett érvénybe a legendás Eiffel-torony területén.