A K&H ifjúsági indexe alapján bár vannak fiatalok, akik elégedettek a munkájukkal, 40 százalékuk még is azt tervezi, hogy inkább külföldön vállalna jövdelmező munkát.
Az egészségügyi miniszter szerint ötmilliárd dollárt spórolhatnak azon, hogy nem kell kezelni a dohányzás miatt kialakuló betegségeket, ráadásul emberek ezrei élhetnek így egészségesebb életet.
Szemmel láthatóan egyre drágul minden, a fiatalok közül pedig egyre többen látják borúsan a jövőt: többségük további áremelkedésre készül az ingatlanpiacon.
Tisztán látható, hogy az energiaitalok fogyasztásának divatja van manapság.
85-92 decibelre tehető a biztonságos zajszint, holott sokan 105 decibelen szeretnek zenét hallgatni az okostelefonjukon.
Bár a vírus az elmúlt másfél évben egyre gyengült, a szakember mégis biztos benne, hogy a rizikócsoportokba tartozóknak és a fiataloknak érdemes a vakcina mellett dönteniük.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken kijelentette, meglátása szerint a családok mellett a történelemtanárokon is múlik, hogy az ifjúságnak milyen lesz a jövőbeni önképe.
Arra figyelmeztettek, hogy az illegális, ízesített elektronikus cigaretták komoly veszélyt jelentenek a fiatalokra nézve, ugyanis függőséget és nikotinmérgezést is okozhatnak.
Szomorú adatok érkeztek a magyarok mentális állapotáról: a depresszió Magyarországon mára népbetegséggé vált, éves szinten ugyanis legkevesebb 700 ezer ember szenved a betegségben.
A Technológiai és Ipari Minisztérium felmérése szerint a diákok általános elégedettsége 4, a munkaadóké 4,7 pontot ért az ötfokú skálán.
Tekintve a fotók minőségét, valószínűség a lakosság segítségével gyorsan meg fogják találni a két fiatal lányt, akik egy kecskeméti áruházból loptak ékszereket.