Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Kiderült, hány fiatal dolgozott február hónapban

Magyarországon továbbra is magas a foglalkoztatottak száma, és a fiatalok közül szintén sokan vállalnak munkát.

Lopott bevásárlókocsit és kukát helyeztek a vasúti sínekre, vádat emeltek ellenük

Az akkor 14 és 15 éves fiatalok ezzel veszélynek tették ki a biztonságos vasúti közlekedést, íg az ügyészség vádat emelt ellenük.

750 magyar fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

Erről UIjhelyi István európai parlamenti (EP) képviselő számolt be.

Elkezdődött a fiatalítás a honvédségnél, várják a friss erőt

Emiatt született meg arról a döntés, hogy egy egész éves, elsősorban a fiatalokat toborzó kampányba kezdenek.

Kim Dzsongun fiatalokkal fogja megépíttetni új lakóparkját

Kim Dzsongun már mozgósította a fiatalokat, hogy munkásként megvalósítsák a diktátor legújabb lakásépítési tervét Phenjanban.

Egészségügyi miniszter: tíz év alatt 10 ezer orvos hagyta el Olaszországot

Állítása szerint meglehetősen sürgős feladat, hogy az egyetemisták és a pályakezdők érdekeit helyezzék előtérbe, illetve lehetőséget kínáljanak számukra a törekvéseik megvalósítására.

Most kiderült: túl sokat költenek a fiatalok Valentin-napkor

Az Erste Bank megállapításai alapján ilyenkor a fogyasztók 66 százalékkal többet költenek étteremre, virágra és fehérneműre, mint amennyit általában szoktak.

16 százalékkal nőtt a 19-29 évesek személyes jövedelme

A legfrissebb adatok szerint a fiatalok fele kevesebb mint 87 ezer forintot kap, a többiek ennél magasabb jövedelemmel rendelkezne,

A fiatalok körében is egyre vonzóbb a tartalékos katonai szolgálat

A szaktárca tájékoztatása szerint a múlt év végére már 22% lett a 18–25 év közötti katonák aránya a tartalékos állományban, amely elsősorban az ÖKSZ intézményének köszönhető.

Kutatás: sok fiatal részt vesz a számítógépes bűnözés valamilyen formájában az EU-ban

Itt a másokról készített intim képek megosztása, a hackerkedés, a trollkodás, a zaklatás, a gyűlöletbeszéd és a digitális kalózkodás is szóba került.