Clouds
21 Budapest
Dollár
345,51 Ft
Euró
370,58 Ft
Font
430,18 Ft
Bitcoin
27,135 $

Több mint egy hónapja nem találnak egy 16 éves győri fiút

A fiatal még április 5-én távozott tartózkodási helyéről, ám azóta is ismeretlen helyen van.

12 éves fiú gázolt halálra egy nőt Sheffieldben

A tragikus baleset részletei egyelőre nem ismertek, ám a hatóságok közlése szerint egy 12 éves fiút állítanak bíróság elé gyilkosság vádjával.

Megszólalt az iskolai mészárlással fenyegetőző miskolci fiatal édesanyja

Elmondása szerint Levente egy magának való gyerek, aki beilleszkedési zavarral küzdött, illetve depressziót diagnosztizáltak nála, de az soha fel sem merült, hogy másokra veszélyes lenne.

Az amerikai iskolai lövöldözések példájára akart bűncselekményt elkövetni egy fiatal

A fiatalkorú több alkalommal is nyilvánosan jelezte a közösségi médiában, hogy szimpatizál azokkal a támadókkal, akik az amerikai iskolai lövöldözéseket követték el, és azt is, hogy várja, hogy maga is fegyvert használhasson. A fiatalt letartóztatták.

Eltűnt egy 16 éves vietnámi állampolgár Budapesten, 3 napja nem találják

A fiatal március 27-én ismeretlen helyre távozott egy X. kerületi lakásból, ám azóta sem adott magáról életjelet.

További Hírek

Eltűnt egy 16 éves lány egy budapesti gyermekotthonból

Huszár Felícia március 7-én távozott a gyermekotthonból, ám azóta is ismeretlen helyen tartózkodik, a rendőrök pedig nagy erőkkel keresik.

Fogházra ítélték a fiatalkorút, aki játékpisztollyal rabolt ki gyermekeket

A fiatalkorú és társai játékpisztollyal raboltak ki gyermekeket a Gellérthegyen: az ügyészség eredményesen vádat emelt ellenük, most pedig a bíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a 17 éves támadót.

Újabb agresszió a rendőrökkel szemben: 16 éves fiú szúrt lábon egy rendőrt

A hír aznap érkezett, amikor az újbudai rendőrgyilkosság hősi halottá nyilvánított áldozatát, Baumann Pétert örök nyugalomra helyezték.

Több mint egy hónapja nem találják a hőgyészi gyermekotthonból eltűnt fiatalt

A 17 éves fiatal lány szeptember 12-én engedély nélkül távozott a hőgyészi gyermekotthonból, ám azóta nem adott magáról életjelet és a rendőrök nyomát sem találják.

Eltűnt egy 16 éves lány Budapesten, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A 16 éves Szakos Regina október 11-én kedden ismeretlen helyre távozott otthonából, ám azóta nem tudni hollétéről, a rendőrök pedig jelenleg is keresik a fiatalt.

Videón, ahogyan egy 12 éves fiú késsel megtámad egy rendőrt

Példátlan, hogy egy ilyen fiatal tini ilyen súlyos tettre ragadtassa magát, most a fiatalkorúak bírósága előtt kell felelnie ezért.

15 éves lányt zsarolt szexuális tartalmú képeivel egy volt katona

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa az ügyészség kezdeményezésére szerdán elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, és távoltartást is elrendelt az ügyben.

Barátaival erőszakolta meg 13 éves barátnőjét egy miskolci fiú

A 13 éves lányt prostitúcióra kényszerítette, és két másik barátjával meg is erőszakolta a fiatal lányt.

Javítóintézetbe kerülhet a társait késsel fenyegető, kirabló 13 éves fiú

A fiú Csepelen bántalmazott két vele egyidős fiatalt, majd kirabolta őket.

Sírva könyörög bocsánatért az idős férfi megölésével gyanúsított 16 éves fiú édesanyja

A szülők nemrég vesztették el lányukat, aki gyilkosság áldozata lett, így azt mondják: átéreik a gyászoló család fájdalmát.