Fekete-Győr András érezhetően frusztrált a jelenlegi helyzet miatt, miután Novák Katalin köztársasági elnök úgy döntött, aláírja az új kata-törvényt.
Fekete-Győr András egyértelművé tette, ma Orbán Viktor ellen fognak szavazni, de nem vonulnak ki.
A 48 éves férfi tavaly októberben emelt kezet több politikusra, köztük a Momentum akkor leköszönő elnökére a Széll Kálmán téren megrendezett sajtótájékoztatón.
Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom megválasztott frakcióvezetője éles kritikákat fogalmazott meg Kocsis Máténak címzett nyílt levelében.
Fekete-Győr András ellen korábban bizalmi szavazás zajlott, viszont úgy tűnik, a társai továbbra is bíznak a politikusban.
Több ellenzéki politikus is felszólalt a nemzeti ünnep alkalmával, többek között a jövő évi elnökválasztáson elinduló Márki-Zay Péter is.
A Momentum politikusa hangsúlyozta: Márki-Zay továbbra is számíthat rá.
Fekete-Győr András és Orosz Anna közös sajtóeseményt tartott a Momentumnál, közvetlen azután, hogy a párt első embere lemondott.
Fekete-Győr András lemondása után Orosz Anna vette át a párt vezetését.
Fekete-Győr András, a Momentum eddigi pártelnöke rendkívül alulteljesített az előválasztás során, amelyet végül a tagság sem díjazott.
A Momentumnak új lendületre van szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja az építkezést.