Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Olyan szinten kiakadt Európa az USA miatt, hogy az már egyenesen kínos

Olyan szinten kiakadt Európa az USA miatt, hogy az már egyenesen kínos

Az amerikai elnök idei davosi beszéde ismét vihart kavart Európában, miután több olyan kijelentést tett, amit a kontinens vezetői sértőnek, pontatlannak és lekezelőnek tartanak.

További Hírek

Svédországban még mindig nem hajlandóak az arcmaszkok használatát ajánlani

A svédek bizonyos szempontból kilógnak a sorból, így továbbra sem hajlandóak ajánlani az arcmaszkok használatát, még az egyre inkább terjedő koronavírus ellenére sem.

A WHO szerint az európaiaknak meg kell tanulniuk együtt élni a lezárásokkal

Az Egészségügyi Világszervezet regionális vezetője kedden elmondta, hogy a lokális járványkitöréseket a korlátozásokkal együtt sikeresen lehet kezelni, ezért egy ideig még biztosan számíthatunk arra, hogy különféle szigorításokat eszközölnek majd a kormányok.

Mélyült Európa menekültválsága, azonban a kontinens reakciója még ennél is brutálisabb

A 2010-es évek történelmének kétségtelenül az egyik legnagyobb eseménye a menekültválság, amely főleg a Közel-Keleten és egyes afrikai országokban zajló háborúk és humanitárius válságok elől menekülők százezreinek az Európába érkezését jelentette.

Európában is találtak olyan embereket, akik egymás után kétszer kapták el a koronavírust

Kiderítettek egy holland és egy belga páciensről, hogy újrafertőződött a COVID-19 kórokozójával – számolt be róla a Nos közmédia kedden az egyik virológus állításaira alapozva.

Kevesebben halnak meg koronavírusban Európában, mint korábban

Hogy pontosan mi okozza a mortalitás visszaesését, azt jelenleg még a tudósok is csak találgatják.

Koronavírus – készülhetünk a további szigorításokra?

Az Európai Unió egészségügyi hatósága hétfőn arra sürgette az országokat, hogy újból vezessék be a korábbi óvintézkedéseket, mivel a koronavírus-járvány terjedésének intenzitása több helyen is jelentősen megugrott.

A koronavírus-válság meglepő változást hozhat az EU-ban

A koronavírus-járvány jelentősen megrázta a világ legnagyobb kereskedelmi tömbjének, az Európai Uniónak a gazdaságát is, amely most ennek hatásainak limitálása érdekében teljesen más jellegű pénzügyi szabályozásokat vezethet be.

A WHO aggódik az európai COVID-19 esetek emelkedése miatt

Az öreg kontinensen eddig összesen 5 millió koronavírus-beteget regisztráltak, az országok vezetői pedig a vakcina kifejlesztéséig próbálják megtalálni a tökéletes egyensúlyt a gazdasági és egészségügyi krízis rendezéséhez.

Japán vulkán okozhatott éhínséget Európában

A 12. században furcsa esemény történt, egy ázsiai tűzhányó kitörése ugyanis tragikus aszályt okozott az öreg kontinensen.

WHO: feltámadóban van a járvány Európában

Egyre több helyszín, turistalátványosság nyílik újra Európában, és már valamennyi országban enyhítettek a vesztegzáron