Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,812 $

A koronavírus-válság meglepő változást hozhat az EU-ban

A koronavírus-járvány jelentősen megrázta a világ legnagyobb kereskedelmi tömbjének, az Európai Uniónak a gazdaságát is, amely most ennek hatásainak limitálása érdekében teljesen más jellegű pénzügyi szabályozásokat vezethet be.

Külföld

Nagy Noel

Szerkesztő

A koronavírus-járvány jelentősen megrázta a világ legnagyobb kereskedelmi tömbjének, az Európai Uniónak a gazdaságát is, amely most ennek hatásainak limitálása érdekében teljesen más jellegű pénzügyi szabályozásokat vezethet be.

Az eddigiek során az úgynevezett Mifid II volt érvényben, amit legelőször 2007-ben alkottak meg, és 2018-ban frissítették, innen az utalás a második verzióra. A szabályozás kifejezetten szigorúnak tekinthető szabadpiac-párti szempontból, viszont nagy a valószínűsége, hogy megváltozhat a regula, amit pénteken jelenthet be az Európai Bizottság. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

A szabályozással eredetileg a brókercégek kutató és kereskedőszárnyát választották szét azzal a céllal, hogy egymástól teljesen függetlenül működhessenek, ha a tőzsdézésről van szó. A célját azonban nem valósította meg maradéktalanul, ugyanis ez ahhoz vezetett, hogy költségcsökkentés címszó alatt számos bróker egyszerűen nem szolgáltatott tovább kutatásokat kisebb cégeknek.

Ne hagyd ki:

https://liner.hu/az-egeszsegugyi-ellatorendszer-osszeomlasanak-szelere-kerult-hongkong/

Az Európai Bizottság álláspontja szerint ez oda vezetett, hogy a valós gazdaságba történő nagyon szükséges befektetések elmaradtak, így nehezítve az egyre növekvő válság megoldását. Ebből kifolyólag a Bizottság megerősítette, hogy az újjáépítési csomagjuk egyik része az lesz, hogy az európai cégek számára elérhetőbbé tegyék a tőkét, amihez a Mifid II fellazítása lesz szükséges.

Valdis Dombrovskis, a Bizottság alelnöke a CNBC-nek fogalmazott úgy csütörtökön, hogy a terveik szerint leegyszerűsítik a szabályozást, így a pénzpiacról könnyebb lesz tőkét gyűjteni, valamint megoldják a kutatás problémáját, ami meglátása szerint jelenleg a vírus miatt egyébként is a leginkább szenvedő kis- és középvállalkozásokat hátráltatja.

A bejelentés néhány nappal azt követően érkezik, hogy az EU-ban megállapodtak egy eddig a kereskedelmi blokk törtétében precedens nélküli döntésről, mely szerint a Bizottság a pénzpiacról fog szerezni 750 milliárd eurónyi tőkét kötvénykibocsátás formájában, szóval technikailag a Bizottság lesz az, aki ezzel adósságba „taszítja” magát.

A 750 milliárd eurós újjáépítési alapot gazdaságélénkítésre és beruházásra tervezik felhasználni, melynek 52 százalékát vissza nem térítendő transzfer formájában, míg 48 százalékát gazdaságilag erősebb államok által garantált, és a gyengébbek által felhasznált hitelek formájában fogják a tagállamok részére bocsátani.

Ne hagyd ki:

https://liner.hu/mumbai-nyomornegyedeben-elok-fele-elkaphatta-a-koronavirust/

Folytatódik az árcsökkentés a Lidl-nél, újabb 60 termék árát vitték lejjebb tartósan

Az áruházlánc már több mint 600 termék árát csökkentette az árcsökkentési programja keretében, amihez április elejétől újabb 60 árucikk csatlakozott.