Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Észak-Korea 130 tüzérségi lövedéket lőtt ki a keleti és a nyugati ütközőzónákra

A szöuli hatóságok közlése szerint hétfőn Észak-Korea mintegy 130 tüzérségi lövedéket lőtt ki a keleti és a nyugati ütközőzónákra, ezzel megsértve egy 2018-as kétoldalú katonai megállapodást.

További Hírek

Egyre nagyobb a baj Észak-Koreában a koronavírus miatt, újabb halottakról számoltak be

Újabb halottakról számoltak be Észak-Koreában, miután a jelek szerint terjedésnek indult a koronavírus az elzárt országban.

Kreml: Moszkva kész segíteni Észak-Koreának a koronavírus elleni küzdelemben

Észak-Korea bejelentette az első áldozatot, akik koronavírusban hunyt el, Oroszország pedig hajlandó lépéseket tenni az ország megsegítésére a vírus ellni küzdelemben. 

Sorra halnak meg az emberek Észak-Koreában a világjárvány kitörését követően

Újabb elhunytakat erősítettek meg Észak-Koreában, akik feltehetően a koronavírus szövődményeként vesztették életüket.

Észak-Korea megerősítette, már van covid-áldozatuk, Kína lehet a megmentő

Nem sokkal azután, hogy Észak-Korea bejelentette, megjelent a vírus az országban, megerősítették az első áldozatot.

Dél-Korea: Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába

A dél-koreai hadsereg legfrissebb jelentése szerint Észak-Korea egy ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába.

Megérkezett a világjárvány Észak-Koreába, súlyos vészhelyzetet hirdettek az első eset után

Észak-Korea korábban végig azt jelentette, hogy egyetlen egy ismert covid-esetről sem tudnak az országban, amit a szakértők teljesen abszurdnak tartottak.

Észak-Korea szombaton újabb rakétát küldött a levegőbe, gőzerővel fejlesztenek

Rövid időn belül Észak-Korea két rakétát is levegőbe küldött, folytatván a tesztelésüket, miközben arról jelentettek, hogy föld alatti atomkísérletet hajthatnak végre.

Észak-Korea még ebben a hónapban készen állhat arra, hogy föld alatti atomkísérletet hajtson végre

Az USA szerint a külvilágtól gyakorlatilag teljesen elzárt ázsiai ország még ebben a hónapban készen állhat arra, hogy egy föld alatti atomkísérletet hajtson végre.

Észak-Koreának nem tetszik, hogy Svédország és Finnország is csatlakozna a NATO-hoz

Erről pedig az orosz állami média számolt be, hozzátéve, hogy az észak-koreai rezsim szerint mindez "rontana az európai helyzeten".

Észak-Korea nem áll le, újabb rakétát lőttek a levegőbe

Dél-koreai jelentések szerint Észak-Korea egy újabb azonosítatlan lövedéket lőtt a levegőbe, ami már a sokadik ilyen rakétatesztje az elzárt ázsiai országnak.