Lehetséges, hogy TNTI Intire vár még egy-két beavatkozás, de szerencsére most sokkal jobban van, és összességében jól viseli az egyáltalán nem könnyű helyzetet. A részletekről a Mokka vendégeként beszélt csütörtök reggel a TV2 stúdiójában.
Ádám és Andi időről időre egymás miatt kénytelen nyilatkozni a sajtóban, ez most is hasonlóan történt, ezúttal a Sztárban Sztár győztesének részéről.
Gáspár Laci régi emlékeket osztott meg magáról a közösségi médiában, amikre szívesen emlékszik vissza.
Varga Viktor igen érdekes és nem túl szokványos nézetet vall a megcsalásról, mert elmondása szerint mindez nem zavarja őt.
Alex azon híres és sikeres emberek közé tartozik, akik az életük során meg tudták valósítani a nagyobb álmaikat.
Az énekes, dalszerző és mentor szeret nagyban játszani, amit most bizonyított is. Nagyon nem kell magyarázni a dolgot, hogy mindez milyen élménnyel jár.
Ahelyett, hogy belement volna egy vulgáris szócsatába, úgy reagált, amire már nemigazán tudott mondani a kommentelő.
L.L. Junior maximálisan tiszteli hazánk szolgálatában lévő katonáit, akik a vírus idején is fontos feladatokat látnak el, segítvén a járványügyi intézkedéseket.
Laci is nagyon örül a jobb időnek, és kihasználta az alkalmat, hogy lemossa az egyik kedvenc autóját, ami történetesen egy bivalyerős AMG Mercedes.
Nagyon boldog emiatt, és úgy érzi, hogy visszakaphatja a régi életét. További jó hír, hogy tünetmentesen esett át a kalandon.
Alex számára is különleges lehet a kilencvenes évek, ami már retrónak számít, pedig mintha csak tegnap lettünk volna igazán fiatalok.