A hétfői gyengülést ma ledolgozta a magyar fizetőeszköz.
Nem indult valami jól a forint napja hétfőn, rögtön gyengüléssel kezdte a hetet.
A devizatartalék augusztusban is 667 millió euróval nőtt és szeptember végi állománya 369 millió euróval meghaladja a tavaly év végi, és 467 millióval az egy évvel korábbi szintjét.
Továbbra is küszködik a forint, és nem várható drasztikus javulás a közeljövőben, miközben az uniós pénzek továbbra sem érkezhetnek meg Magyarországra.
Nem szárnyal a forint, akárcsak az időjárás, de míg az egyiknek örülhetünk, a másiknak már nem.
Élt már meg sokkal szebb és jobb napokat a forint, de legalább most erősödéssel nyitotta a napot.
Összességében alig változott valamit reggelre a forint árfolyama.
Egyáltalán nincsenek jó napjai a forintnak, újabb gyengüléssel indult a nap.
A második negyedévi magyar GDP-adat ismertetése után sem mozdult el érdemben a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben.
Noha erősödött a forint szerda reggelre, drámai változás továbbra sem állt be.
Hősiesen küzd a forint, de mos ismét kissé gyengült, ezúttal kedd reggelre.