Mardoll mindig gondoskodik arról, hogy a közönség sokkhatás alá kerüljön, és ez valószínűleg legutóbb is sikerült.
Újabb nagyszerű kulissza mögötti felvételek láttak napvilágot a színésznőről, aki már a TV2 csapatának tagja, és egyúttal az egyik legfontosabb műsorvezetője.
Jenő és Dóri, a Nyerő Páros nagy győztese egyelőre nem vágnak bele a babaprojektbe, és az is kiderült, hogy mire költik a több millió forintos nyereményt.
A neves zenész a karrierje során sok mindent láthatott, többek között Zámbó Jimmy kapcsán is, akinek a végzetét a fegyvere jelentette. Ezúttal egy régi történet került elmesélésre Miskolcról.
A neves médiaszemélyiség kapott támadásokat amiatt is, hogy nem vállal gyereket. A TV2-nek adott interjúja után a közösségi médián keresztül is reagált.
Cikkünk megírásának pillanatában engedélyezettek voltak a kommentek Dér Heni posztja alatt, ami több negatív kritikát is tartalmazott.
Dér Heni és párja, Gergő nagyon nagy vereséget szenvedtek a 2020-as Nyerő Páros fináléjába, ami valószínűleg Mátéékkal egy szorosabb végeredményt hozott volna.
Erre talán még Dér Heniék sem számítottak, mivel a Nyerő Páros fináléjában még csak szavazatot sem kaptak, ami történelmi pillanat a játékban.
Cristiano Ronaldo láthatóan jól, erősen és fitten hordja ki a vírust, mely már több mint 1 millió ember életébe került világszerte.
A kérdés inkább költői, mert nem emlékszünk hasonlóra, amikor Berki Krisztián kedvese ennyire vonzó lett volna. Az edzések megtették a hatásukat.
A neves szakács és médiaszemélyiség sokak szerint túl merev, de most egy teljesen más oldaláról mutatkozott meg, ráadásul a televízió kamerái előtt.