A tolvajok azt gondolták, nagy fogásuk van, majd miután nem tudtak mit kezdeni a zsákmánnyal, azt a kukába hajították.
A 22 éves gyanúsított nemcsak, hogy nem ismerte el a késes támadást, még panaszt is tett a kihallgatást követően.
A 42 éves férfit a fúró hangja bírta jobb belátásra, ami után a budapesti rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
A felvételen látható férfit már keresi a II. kerületi rendőrség, amiben a lakosság segítségét is kérik, hogy minél gyorsabban kézre kerítsék a bűncselekményt elkövetőt.
Négy éven keresztül hirdette különböző portálokon az engedély nélkül másolt szoftvereket a férfi.
Mindig kiemelten súlyos bűncselekménynek számít, ha valamit idősek sérelmére követnek el, de a mostani esetben egészen meglepő elemei is vannak az ügynek.
A váci nyomozók időközben befejezték annak a férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint a nagymarosi Duna partján, járókelők előtt végzett önkielégítést.
Az egyenruhások néhány órán belül azonosították a gyanúsítottat, aki be is vallotta tettét.
Egyelőre ismeretlen tettesek miatt, garázdaság vétség gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapest Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága.
Néhány nappal egy házaspár esküvője előtt akarta kiirtani az egész családot egy nő Malomsokon, miután beleszeretett a vőlegénybe.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 28 éves nő ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.