Február 11-én egy II. kerületi társasház lakója jelentette be, hogy a szomszédja zavart állapotban, mezítláb őrjöng az udvaron.
A Blikk úgy tudja, hogy Sz. Szilárd mindhárom rendőrrel végezni akart, így ha nem állítják le időben, még nagyobb tragédia történhetett volna.
Nem így lett, és már rácsok mögött van az a férfi, aki egy évtizeddel ezelőtt követhetett el szexuális erőszakot egy fiatalkorú sérelmére.
Dominikán fogták el a csalókirálynőt, aki hosszú időkre került rácsok mögé, és már meg is kezdte a börtönbüntetését.
Egy jogi szakember szerint általában heti rendszerességgel 1-1 órásak ezek az alkalmak, amiken főként beszélgetnek, de vannak kivételek, attól függően, hogy az illető milyen súlyos függőséggel küzd.
Azzal, hogy „dalolni” kezdett a rendőröknek, többeket feldühített, ezért vérdíjat tűztek ki a fejére, hogy mindenképp elhallgattassák.
Nem kevés ittas sofőrt szűrtek ki a budapesti rendőrök húsvét idején, amivel életeket menthettek.
Egyre csak gyűrűződik a cipős ügy, melynek részeként már több mint 332 millió forint értékben zároltak számlákat a hatóságok.
A belvárosi kerületeket ellenőrizték a hétvégén a rendőrök, az akcióban kilenc embert fogtak el, tizenhármat előállítottak, hat szabálysértési feljelentést tettek és harminckét helyszíni bírságot szabtak ki – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon. Az akciót pénteken 19 órakor kezdték és szombat reggel 5 órakor fejezték be az V., a VI. és a […]
Kerepesen is halálos gázolás történt, ráadásul kiderült, hogy a fiatal sofőr drogtesztje pozitív volt és nem rendelkezett vezetői engedéllyel.
Nemcsak gépkarabélyok voltak az albán sofőr autójában, hanem többek között azokhoz tartozó tárak is.