Eddig is tudtuk, hogy Sarka Kata nagyon sokat képes kihozni egy-egy szettből, de ezzel ismét bizonyította, hogy modellként is megállná a helyét.
Egy újabb fotózásra látogatott el Cristiano Ronaldo kedvese, aki egyre nagyobb sztárnak mondhatja magát a médiában.
A híres színésznő, producer és üzletasszony ismét készül valamire, miközben egy nagyon vadító szettben jelent meg, jelentkezett be.
Az egykori „botrányhősnő” azt mondta, hogy már megváltozott, de ez nem jelenti azt, hogy ne mondaná el a véleményét. Nemrég pedig egy főzős műsorban akaszthatták ki, és arról is volt pár szava. Éva sokak számára a valóságshow-k világából lehet igazán ismert, de azóta már sok esztendő eltelt. Ugyanakkor sokan még mindig azzal a karakterrel azonosíthatja, […]
Máté és Kíra nagyon fontosak egymásnak, de mégis egy nyitott kapcsolat az övék, ami sokak számára meghaladta az ingerküszöböt.
Ez egy olyan döntés volt, ami már egy ideje érhetett benne, így hamarosan egy másik oldaláról ismerhetjük meg őt. Vivien egyszerűen már nem tudott azonosulni a műsor típusával.
Dér Heni nagyon igazságtalannak érezte azt, amit vele szemben mondtak a társak, és úgy érezhette, hogy mindenki ellene fordul a Nyerő Párosban.
A vasárnapi élő adás előtt egy centet sem tettünk volna arra, hogy Opitz Barbi lesz a kieső, de egy rosszabb teljesítmény elegendő volt ahhoz, hogy elköszönjenek tőle.
Nem mindig a mosoly jelenti azt, hogy valaki szexin néz ki. Sőt, az esetek többségében talán nincs is szükség mosolyra ehhez.
Ebben a formában még nem láthattuk a neves televízióst, aki ráadásul hátrányból indult, de végül nagyon jól teljesített, és megérdemelten jutott tovább-
A 32 éves világsztár énekes nem fogta vissza magát, és láthatóan remekül szórakozott, miután a Los Angeles Lakers bajnok lett az NBA-ben.