Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Súlyos botrány egy vidéki iskolában, büntetésből alsóneműre vetkőztették a gyerekeket

Van olyan diák, aki emiatt már egy másik iskolába jár, annyira félt a megszégyenítéstől.

Felháborodtak a helybeliek, hogy Bese Gergő botránya miatt lett híres Dunavecse

A dunavecseiek nem örülnek a múlt pénteken kirobbant botránynak. Az egyik helyi lakos szerint a papoknak nem is kellene politizálniuk, míg egy másik szerint lejáratókampány folyik Bese ellen.

Nagy erőkkel zajlik a Lánchíd-ügy nyomozása

Egy, az egykori elszámoltatási kormánybiztosnak, Budai Gyulának írt levél alapján a Lánchíd-pénzekből baloldali potentátoknak is jutott. Az ügyben több szálon folyik a nyomozás.

A Vatikán is megszólalt az olimpiai megnyitóval kapcsolatban

A közleményben egyebek mellett azt hangsúlyozták, hogy sajnálatukat fejezik ki a keresztényeket ért sérelem miatt.

Magyar Péter diszkós ügye: rendőrségi tanúvallomások erősíthetik a lopás és rablás gyanúját

Több tanút is meghallgatott a rendőrség arról a június végi eseményről, amelyben Magyar Péter és egy férfi között dulakodás alakult ki egy budapesti belvárosi szórakozóhelyen, majd utóbbi telefonja a Dunában kötött ki.

Nagy Ervin Magyar Péterről: bár terminátornak látszik, azért ő is egy ember

Szerinte a Tisza Párt vezetőjétől sem elvárható, hogy olyan profi legyen, mint aki 20 éve politikusként tevékenykedik.

Nagy Ervin szerint Magyar Péter a botrányai ellenére is önazonos maradt

Úgy véli, ezek után még inkább a Tisza Párt vezetője mögé állt mindenki.

Apple-botrány: a Bankszövetség is megszólalt az ügyben

A hazai bankokat tömörítő szervezet szerint hamarosan megtörténhetnek a visszatérítések, egyúttal kiemelték: adatok nem szivárogtak ki.

Állatkínzási botrány: Dolly nem felelős

Az énekesnő tavaly egy borzalmas körülmények között működő kutyatelep miatt került a hírekbe. Úgy tudni, az ügy most mérföldkőhöz érkezett.