Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a hatalmas és klasszis gólja után – igazi példakép

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a hatalmas és klasszis gólja után – igazi példakép

Szoboszlai Dominik ismét főszereplővé lépett elő a Liverpoolban, miután zseniális szabadrúgásával megnyitotta az utat a csapat 3-0-s idegenbeli győzelme felé Marseille-ben.

További Hírek

Ezt mondta a Fradi gólszerzője a Juventus elleni BL-meccs után

Ugyan a Ferencváros a Barcelona után a Juventustól is kikapott a BL csoportkörében, voltak igazán szép jelenetei is a magyar csapatnak.

A Juventus egyik sztárja már a meccs elejétől kezdve émelygett a Ferencváros ellen

Andrea Pirlo csak az eredménnyel elégedett, azzal nem hogy a teljesítményük néhol könnyelműnek tűnt. A második félidőre már feljebb tudtak kapcsolni.

A Fradi játékosai úgy ültek az öltözőben, mintha döntőt veszítettek volna a Juventus ellen

A Ferencváros edzője szerint nem a legreálisabb eredmény született a Juventus ellen, akárcsak korábban, amikor a Barcelonával néztek farkasszemet.

4:1-es vereséget szenvedett a Fradi a Juventus ellen

A Ferencváros sokáig nem tudott mit kezdeni a Juventus remek kvalitású játékosaival, ám a végén egy szépítő gól azért csak összejött a hazai csapatnak.

Így juthatnak haza a szurkolók problémák nélkül a Fradi-Juventus után a tilalom idején

Fontos információkat közölt a Ferencváros a Bajnokok Ligája mérkőzése előtt, amit a Juventus ellen fog megvívni hazai pályán.

Koronavírus – komoly figyelmeztetést kaptak a futballszurkolók

Mivel még mindig vannak, akik nem tartják be a szabályokat, adott esetben szankciót is kaphatnak amellett, hogy kivezetik őket a stadionból.

Pirlo és Cuadrado is várják már a Ferencváros elleni mérkőzést

A Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo és a klub játékosa, Juan Cuadrado is izgatottan várják az FTC elleni nézők előtt megrendezett BL-mérkőzést.

Kubatov kéri a rajongókat, a boldog pillanatokban se ugorjanak egymás nyakába

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a közösségi médián keresztül szólt a szurkolókhoz, és kérte meg őket arra, hogy egymás érdekében tartsák be a szabályokat.

„Ha Messi visszavonul, kidobom a tévémet”

A korábbi világhírű olasz futballista egy a futball „Harry Potterének” nevezte Lionel Messit, és az argentin visszavonulása után már meccseket sem fog nézni.

Ebben a cselben a Juventus minden szenvedése benne volt

Sergio Busquets ezzel a csellel gyakorlatilag tökéletesen prezentálta a Juventus szerdai estéjét a Barcelona ellne a Bajnokok Ligájában.