Egyre melegebb az időjárás, és ehhez hozzá kell szoknunk a következő években, mert a globális felmelegedés erőteljesen érezteti hatását.
Nehéz lenne bármit is mondani erre az esetre, de tényleg megtörtént: légyott közben, egy bibliával a kezében, kántálva lopott el közel 18 millió forintnak megfelelő eurót egy 37 éves nő egyik idős kuncsaftjától.
A tulajdonos-ügyvezető szerint a jelenlegi nehézségek nemcsak a cégeket, hanem a családokat is érintik, számukra pedig mindig is az ember volt a legfontosabb.
Nemcsak a közúton történt halálos baleset vasárnap hajnalban, hanem a vasúti vonalon is.
A bajai rendőrök szerencsére időben megtalálták a férfit, aki így nem tudott véget vetni az életének, pedig mindent elkövetett.
A nyomozás egy lakossági bejelentés alapján indult el.
Egy hajó hat uszállyal eddig ismeretlen okokból kifolyólag nekiment a bajai Duna felett átívelő híd egyik pillérének.
Egy kerékpáros asszonyt keresnek a bajai rendőrök, aki súlyos sérüléseket okozott egy balesetben, majd elhajtott.