Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Súlyos baleset történt Baján, vonat elé hajtott egy kamion

Ezúttal egy kamionos okozott komoly fennakadást, amikor vonat elé hajtott, mely mintegy 200 méterre állt meg a vasúti átjárótól, de nem siklott ki.

További Hírek

Halálra gázoltak egy kerékpáros nőt Bács-Kiskun megyében

A nőnek gyakorlatilag esélye sem lehetett, olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy életét vesztette a helyszínen.

Újabb határvadásznak tanulók ültek be az iskolapadba

Továbbra is várják azok jelentkezését, akik szerződéses határvadászként tagjai lennének a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének. 

Újabb részletek derültek ki az apostagi gyermekkéselésről

A szomszédok elmondása szerint a nagypapa hívta ki a mentőket, aki szintén kórházba került.

Miközben a járókelők egy balesetet szenvedett idős hölgynek segítettek, egy nő kifosztotta a sérültet (videó)

Döbbenetes bűncselekményről számolt be az ügyészség: egy idős hölgy balesetet szenvedett, mire a járókelők a segítségére siettek, ám egy nő csak úgy tett, mintha segítene, miközben ellopott a hölgytől 150 ezer forintot.

11 és 14 év közötti gyerekek raboltak Kecskeméten

A gyerekekből álló ötfős társaság talán fel sem fogta annak a súlyát, hogy amit elkövetnek, az bűncselekmény és nem figyelmeztetés jár érte.

Nem öt, hanem hét halottja van a kunfehértói balesetnek, ennyien utaztak az autóban

A helyszínelés ideje alatt az 5412-es számú út 7-es kilométerénél félpályás forgalomkorlátozás van.

Mind az öt utas meghalt, amikor autó ütközött vonattal Kunfehértó térségében

Az elsődleges adatok szerint a vonat utasai nem sérültek meg, azonban a mozdonyvezetőt könnyű sérülésekkel szállították kórházba. 

Személyautóval ütközött egy vonat Kiskunhalas és Kunfehértó között

A baleset egy sorompó nélküli, andráskereszttel megjelölt vasúti átjáróban történt.

Lezárták az M5-ös autópályát, kisbusz szenvedett balesetet

A baleset helyszínére több mentőautó és mentőhelikopter is érkezett. 

Irány a fegyház: évek óta bujkált bűnözőket fogtak el a rendőrök (videóval)

Évek óta bujkáló bűnözőket fogtak el a rendőrök Budapesten, akik korábban fegyházbüntetést kaptak, de nem vonultak börtönbe.