Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Csillagméretű porfelhőt találtak, amit hatalmas aszteroidák összeütközése hozott létre

A NASA űrteleszkópja szúrta ki a Földtől több száz fényévnyi távolságra létrejött sűrű törmelékfelhőt.

Centiméteres pontossággal beméri a NASA védelmi rendszere a Földre tartó aszteroidákat

Az amerikai űrhivatal szakembereinek kevesebb mint egy óra alatt rögzített adatokból sikerült megjósolnia, hogy egy 2 méter átmérőjű űrszikla március 11-én a Norvég-tenger fölött, Grönland keleti partjaitól 470 kilométerre becsapódik.

Több mint harminc kráter keletkezett egy óriási aszteroida becsapódása után

Egy gigantikus űrszikla becsapódása olyan hatalmas krátermezőt hagyott maga után a Földön, amire eddig csak más bolygókon láthattunk példát.

Hatalmas aszteroida csapódott Grönlandba a dinoszauruszok kihalása után

Geológusok szerint az óriási kiterjedésű kráter sokkal idősebb, mint azt korábban feltételezték.

Bemutatták a NASA aszteroida-elhárító űrágyúját, amivel megfékezhető az apokalipszis

Komoly veszélyeket hordoznak magukban a Naprendszerben keringő, hatalmas méretű űrsziklák, hiszen ha keresztezik a Föld pályáját, akár a bolygón kialakult életet is megsemmisíthetik.

A 2013-ban felrobbant cseljabinszki meteor közrejátszhatott a Hold létrehozásában

Kutatók úgy gondolják, hogy a 9 éve az orosz légtérben megsemmisült űrszikla valójában a Hold megalkotásában vehetett részt.

Az évtized legveszélyesebb aszteroidájának hitték minden idők legszelídebb űrszikláját

Csillagászok idén januárban átéltek néhány feszült pillanatot, amikor egy újonnan felfedezett aszteroidáról napokon keresztül azt hitték, elhozhatja a földi apokalipszist.

Élőben nézhetjük végig, amint elszáguld a Föld mellett egy hatalmas aszteroida

Ma éjjel élőben közvetíti a Virtual Telescope Project a Föld mellett elhúzó, gigantikus méretű űrszikla száguldozását.

Felfedezték az első négyes aszteroidát a Naprendszerben

Thai és francia csillagászok rábukkantak az első, összesen négy űrsziklából álló konstellációra.

16 Psyche: az aszteroida, amiről egykoron azt hitték, 700 trillió dollárt ér

Korábban úgy gondolták, hogy az űrszikla dúskálhat nemesfémekben, melyek bányászatára célzott missziókat terveztek.