Újabb furcsa küldemények kapcsán nyomoz az FBI.
A jelöltek kampánystábjai kulcsfontosságú pillanatnak tartják a vitát, mivel az több millió szavazót billenthet az egyik vagy másik irányba, és ezzel akár az elnökválasztás végeredményét is eldöntheti.
Ahogy telik az idő, egyre furcsább állítások hangzanak el a republikánusok részéről a kampányban.
Hangsúlyozta: megválasztása esetén magas büntetővámot vet ki azon országokra, amelyek a kereskedelemben nem dollárt használnak.
Azért döntöttek így, mert a november 5-i választás elvonja a figyelmet a filmes bemutatókról, de anyagi okai is vannak a dolognak.
Csak úgy pislognak az amerikaiak, hiszen George W. Bush volt alelnöke bejelentette, a demokrata jelöltre fog szavazni, sőt, masszív kritikát fogalmazott meg Donald Trump kapcsán.
Trump elmondása szerint az újabban trumpista Musk felel majd a kormányzat hatékonyságáért.
Donald Trump őszintén beszélt arról, mit gondol az Orbán Viktor vezette Magyarországról.
Az alelnök leszögezte, nem bánta meg, hogy az utolsó pillanatig kiállt Biden mellett és bízott abban, hogy alkalmas az újrajelölésre.
Donald Trump nem elégedett a gyermekek számával az Egyesült Államokban, emiatt a születésszám növelését ösztönző választási ígéretet tett.
Minden eddiginél részletesebb információk láttak napvilágot a Donald Trump elleni merényletről.