Távozhat a klubtól Szoboszlai egyik legfontosabb csapattársa?
Felröppentek a pletykák, melyek szerint egy alapember távozhat a Liverpooltól.
Rudy Galetti olasz sportújságíró információi szerint a szaúdi liga egyik csapata elképesztő ajánlatot készül tenni Allison Beckerért, a Liverpool elsőszámú kapusáért, aki Liverpoolba történő igazolása óta remek teljesítményének köszönhetően alapembernek számít.
Az újságíró úgy tudja, Allison nyitott arra, hogy új ajánlatokat hallgasson meg, vagyis nem feltétlenül szeretne jelenlegi klubjánál maradni, azonban európai klubokat preferál, vagyis számára a szaúdi opció egyelőre nem kifejezetten vonzó. Ennek ellenére meghallgatja az ajánlatot, mely után alighanem a végleges döntés is megszületik.
Nem Allison az egyetlen, aki iránt a szaúdi liga érdeklődik, ugyanis Mohammed Szalah is ott van a célkeresztben, akit már a tavalyi szezon végén is megpróbáltak magukhoz csábítani. Hogy a két alapemberből végül sikerül-e valamelyiket megszerezni, az egyelőre még kérdéses, mindenesetre a már korábban bejelentett távozókkal együtt ismét nagyobb átalakítás kezdődhet Szoboszlai Dominik csapatában.
A Liverpoolhoz kapcsolódó hír még, hogy szombaton hivatalosan is megkezdte a munkát a csapat új vezetőedzője, Arne Slot, aki júliusban már a következő szezonra való felkészülést is megkezdi a játékosokkal.