Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Támogatást kapnak az ukrajnai menekülteket foglalkoztató magyar vállalatok

Támogatást kapnak az ukrajnai menekülteket foglalkoztató magyar vállalatok

Támogatást kapnak az ukrajnai menekülteket foglalkoztató magyar vállalatok
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy minden magyar vállalat, amely ukrajnai menekülteket alkalmaz, támogatásban részesül.

Szijjártó Péter külügyminiszter arra számít, hogy továbbra is érkeznek menekültek Ukrajnából Magyarországra, sőt, akár a számuk is megemelkedhet, ezért a kormány felkészült a fogadásukra, de azoknak is nyújtanak lehetőséget és segítséget, akik maradnának.

A cikk a videó után folytatódik

„Akik hosszabb ideig terveznek maradni velünk, köztünk itt, Magyarországon, nekik munkalehetőséget fogunk ajánlani, hiszen itt, mi, Magyarországon egy munkaalapú társadalmat építünk, építettünk” – mondta.

Hozzátette, hogy a menekülteknek, akik hosszabb ideig maradnak, az az érdekük, hogy ne segélyből, hanem munkából éljenek, ezt pedig meg is szeretné teremteni a magyar kormány, ezért a vállalatokról sem feledkeztek meg.

„Azok a vállalatok, akik menekültként érkező ukrán állampolgárokat alkalmaznak, havonta 60 ezer forint támogatást kapnak a munkavállalók után, 12 ezer forintot a munkavállalók gyermekei után, abban az esetben, hogyha gondoskodnak a munkavállalók megfelelő szállásáról, illetve a munkahelyre történő eljutásukról” jelentette be.