Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,38 Ft
Euró
393,57 Ft
Font
460,35 Ft
Bitcoin
70,199 $

Sztárban Sztár: megvan az első kieső, hatalmas meglepetés született

Megvan a 2023-as Sztárban Sztár első kiesője, akinek rögtön távoznia kell a mezőnyből, már nincs esélye arra, hogy újabb produkciókat adjon elő.

Fotó: TV2
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

Egy végtelenül látványos, izgalmas, humoros és egyúttal komoly adáson vagyunk túl a Sztárban Sztárban. Elrajtolt a 2023–as évad, benne többek között Tóth Andival, aki egy végtelenül szexi szettben mutatkozott be zsűriként.

Pár évvel ezelőtt még versenyzőként láthattuk, és egészen a döntőig jutott. Most egy teljesen más szerepben kell teljesítenie, és remek munkát végzett, akárcsak a szintén „újonc” Marics Peti, és a többiek. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Petit könnyekig hatotta Judy produkciója, aki Cserháti Zsuzsát, Magyarország történetének egyik legnagyobb énekesnőjét utánozta. Szenzációs volt, ám rajta kívül is láthattunk/hallhattunk olyan előadásokat, amiket magasan kell értékelnünk.

Nemazalány versenye komoly veszélyben volt

Valkusz Milán szintén nagyon nagyot ment, meglepte a közönséget, és egyre inkább bizonyítja, hogy nagyon is jó énekhangja van, nemcsak rappelni tud. A nézők pedig imádják, így semmi oka nem lehetett arra, hogy a kieséstől tartson.

Nemazalány viszont már annál inkább aggódhatott, mivel a pontok alapján övé volt a leggyengébb produkció. Sok kritikát kapott a zsűritől, addig a közösségi médiában kicsit sem kímélték a hozzászólók. Tóth Andit kellett utánoznia, ami talán túl nagy falat volt számára, és látszott rajta, hogy messze nem olyan a kedve, mint a produkciója előtt volt.

Oláh Ibolya nyerte az első élő adást, egyenes ágon jutott tovább, közvetlen Milán előtt. Ezután indították el a második körös szavazást, ami szintén izgalmas végeredményt hozott, átalakítva a korábbi sorrendet. Fanni a legvégén jutott tovább, és amikor bejelentették a nevét, elsírta magát. Az új szabályok szerint a zsűri megmenthetett egy versenyzőt az utolsó három helyen állók közül, így Molnár Tibi továbbjuthatott.

Kamarás Iván és Zdroba Patrik között dőlt el, hogy kinek ér véget már az első élő adás végén a verseny. A szavazók végül meghozták a döntést, ami szerint Patrik lett az első kiesője a 2023-as Sztárban Sztárnak.