Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Sztárban Sztár: sokkoló végeredmény, megvan a következő kieső, Rami is elsírta magát

Sztárban Sztár: sokkoló végeredmény, megvan a következő kieső, Rami is elsírta magát

Sztárban Sztár: sokkoló végeredmény, megvan a következő kieső, Rami is elsírta magát
Fotó: Instagram/Sztárban Sztár

Véget ért a Sztárban Sztár harmadik élő adása, ami egyúttal azt is jelentette, hogy valakinek búcsúznia kellett.

Az első két élő adás is rengeteg különleges pillanatot okozott, de a végén az egyik versenyző rendre szomorú volt. Az első adás végén talán a legrosszabb kiesni, hiszen az ember úgy érezheti, hogy még el sem kezdődött a verseny, máris be kell fejeznie.

A cikk a videó után folytatódik

Galambos Dorina volt az első kieső, aki egy igen hosszú szünet után tért vissza, ám ez nem hozott számára szerencsét. Pély Barna egykori kedvese azonban nem volt túl szomorú, hálás volt az élményekért, és mindent beleadott, ami csak tőle telt.

A második adás végén is egy női versenyző kapta a legkevesebbet szavazatot, Dallos Bogi nagyon közel járt a korai búcsúhoz, amit végül Palya Beának kellett megejtenie, és már ő sincs versenyben.

Tom Holland, az Uncharted sztárja mixernek állt, hogy felkészüljön a szerepre

A harmadik élő-show szintén felejthetetlen pillanatokat hozott, és volt pár produkció, amik meglepetést okoztak. A nézőknek nem volt könnyű dolguk, miközben Zámbó Krisztián ismét veszélyben érezhette magát, kevés választotta el attól, hogy már ne kelljen készülnie a negyedik adásra.

A végeredmény egyenesen sokkoló volt, mert Orsovai Reni óriásit ment, ám ennek ellenére neki kellett hazamennie. Döbbent arcok fogadták az eredményt, nem sokan értették, mi történik, mert a mai este alapján is Reninek abszolúte versenyben kellett volna maradnia.

Érthető módon őt is meglepte a távozása, nem is tudott igazán mit mondani, potyogtak a könnyei, teljesen összetört. Talán a nézők azt gondolták, biztos a továbbjutása, vagy valamiért nem tartották őt elég érdekesnek, ezt már soha nem tudjuk meg.