Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,270 $

Sztárban Sztár: Oláh Ibolya győzelemmel tért vissza, Lékai-Kiss Ramóna bugyiban látná

Oláh Ibolya enyhe túlzással hozta a kötelezőt, nagyot ment a Sztárban Sztár 2023-as évadának első élő adásában, és rögtön az élen zárt.

Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Egy rendkívül izgalmas és fordulatos élő adáson vagyunk túl, nem lehetett okunk a panaszra. Voltak pozitív és negatív meglepetések is, mint például Nemazalány produkciója, ami nem éppen úgy sikerült, mint szerette volna.

Tóth Andi, aki idén már zsűritag, igyekezett nem elfogult lenni a barátnőjével szemben, de érezhető volt, hogy ő sem túl elégedett. Nemazalány nem akart kifogásokat keresni, és már akkor tudhatta, benne van a pakliban, hogy rögtön kiesik. Soron kívül Egyre több balatoni település vezeti be a fizetős parkolást

Végül nem neki kellett távoznia, hanem óriási meglepetésre Zdroba Patrik búcsúzott. Ő sem számított erre, és természetesen sajnálta a döntést, hiszen imádja a műsort, sok mindennel készült volna a következő hetekben.

Oláh Ibolya ezzel szemben tarolt, állva tapsoltak neki, és maximum pontszámot kapott. A közönséget is meggyőzte, akárcsak hosszú évekkel ezelőtt a Megasztárban, és elsőként várhatja a folytatást.

Férfit kellett alakítania a Pioneer című dalban, ami sokak nagy kedvence. Kellően meggyőzte a zsűrit és a közönséget, ugyanakkor érdekes lesz látni, hogyan birkózik majd meg egy teljesen más stílussal. Lékai-Kiss Ramóna arra is kíváncsi, mi lenne, ha Ibolya Jennifer Lopezt adná elő, és bugyiban táncolna, énekelne.

Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Trump tárgyalása alatt

Nem tudták megmenteni azt a férfit, aki felgyújtotta magát a nyílt utcán a bíróság előtt, miközben odabent Donald Trump ügyét tárgyalták.