Clouds
21 Budapest
Dollár
345,49 Ft
Euró
370,56 Ft
Font
430,20 Ft
Bitcoin
27,305 $

Sztárban Sztár: Kamarás Iván szerint hozzá méltó teljesítménnyel esett ki

Fotó: TV2
TV
not image

Hujber Dávid

Szerkesztő

Kamarás Iván interjút adott a kiesését követően a Sztárban Sztárban, de egyáltalán nem tűnt szomorúnak.

Furcsa, hogy Kamarás Iván épp most esett ki, amikor Karel Gottként óriásit ment, és sok dicséretet kapott. A nézők azonban így döntöttek, már nem folytathatja tovább a versenyt, amihez sokat adott hozzá.

Soron kívül Kisiklott egy vonat Indiában, 179 embert szállítottak kórházba

Iván a TV2-nek adott interjújában a kiesését követően azt mondta, köszöni a szavazatokat, illetve a zsűrinek a pontokat. Végül inkább mindenki másnak is köszönetet mondott, mert szerinte nincs oka másra, annyira élvezte a kalandot.

„Egy pillanatig nem érzem magam rosszul, nincs bennem egy pillanatnyi rossz érzés sem. Azt gondolom, maximumot nyújtottam, úgyhogy köszönöm.” – mondta a híres és elismert színész a búcsú pillanataiban.

„Én azt gondolom, megoldottam, amit kellett, ami lehetett, amit tudtam. Ennyivel tudtam hozzájárulni ennek a műsornak a sikeréhez.” A TV2-nek szintén köszönettel tartozik, majd megjegyezte, nem tűnik el a képernyőről, mivel a Hazatalálsz című sorozatban is szerepel.

Az egyik legkedvesebb produkciója a legutóbbi volt, és úgy érzi, nyert vele. Nem érzi szomorúnak magát a döntés miatt, hiába kapott magas pontszámokat, sokkal inkább arra gondol, hogy remek hetek vannak mögötte. „Én, amit szerettem volna, azt megcsináltam. Én olyat csináltam, ami méltó hozzám.”