Clouds
21 Budapest
Dollár
342,57 Ft
Euró
368,79 Ft
Font
430,63 Ft
Bitcoin
25,712 $

Szórták a pénzt a kínai Valentin-napon, a Halálos Iramban volt a legnépszerűbb

Fotó: unsplash
Ázsia

Bense Róbert

Szerkesztő

Továbbra is döcög a fogyasztói kereslet, de legalább a szerelmesek ünnepe a megfelelő napra esett.

Szombaton tartották a kínai Valentin-napot, melynek során mind a vendéglátóhelyek, mind pedig az ékszerboltok, valamint a mozik komoly bevételre tettek szert – csak utóbbiak esetében 15 milliárd forintnak megfelelő jüant költöttek az emberek.

Soron kívül Még egy ideig nem hagyhatja el a kórházat Ferenc pápa

Az online utazási platformok is az érdeklődés jelentős megugrásáról számoltak be, 2019-hez, tehát a koronavírus előtti utolsó évhez képest négyszeresére emelkedett a foglalások száma – írja a SCMP.

Parfüm, rúzs, Halálos Iramban

Az iiMedia Research piackutató cég közleménye szerint az általuk készített felmérés alapján minden ötödik fogyasztó szállodában vagy vendégházban kívánta tölteni a szombatot, és leginkább a kényelem, valamint a szolgáltatás minősége, mintsem az ár volt az elsődleges szempont.

A legnagyobb bevételt a Halálos Iramban 10 hozta a kínai mozikban a Maoyan jegyértékesítő alkalmazás szerint. A szinglik pedig leginkább a családdal és a barátokkal szerveztek programokat a „szeretet napján”.

Az Ebrun, egy e-kereskedelmi információs és kutatási vállalat szerint a parfümök eladása 186 százalékkal, a rúzsoké pedig 143 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Mindazonáltal Wang Yiming, a központi bank egyik tanácsadója szombaton egy pekingi fórumon azt nyilatkozta, hogy a kereslet hiánya továbbra is a legnagyobb probléma a kínai gazdasági fellendülésének szempontjából.