Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
367,11 Ft
Euró
395,66 Ft
Font
462,32 Ft
Bitcoin
70,611 $

Szíria tagadja, hogy a hadsereg vegyi fegyvereket vetett volna be

Kiemelték, ezeket az állításokat semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, emellett továbbra is ellenzik és törvénytelennek tartják a szervezet nyomozóinak munkáját.

Fotó: A kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyveresei az amerikai katonákkal közösen rendezett hadgyakorlaton az északkeleti Haszaka tartományban a Szíria, Irak és Törökország közötti hármas határ közelében 2022. szeptember 7-én. MTI/EPA/Ahmed Mardnli
Közel-Kelet

Koós Alexandra

Szerkesztő

A szíriai külügyminisztérium szombaton kiadott közleményében tagadták, hogy a szíriai hadsereg 2018-ban vegyi fegyvert vetett volna be a lázadók által ellenőrzött Dúmában, holott a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ennek ellenkezőjét állította.

Kiemelték, miszerint semmilyen bizonyíték nem támasztja alá az OPCW megállapításait, amely egy kétéves vizsgálódás eredménye volt, s a szervezet egy pénteken közzétett jelentésben osztotta meg az ezzel kapcsolatos információkat. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

A dokumentumban az áll, hogy a szíriai hadsereg legalább egy katonai helikopteréről két, klórgázt tartalmazó tartályt dobott le a lakóépületekre, s ez 43 ember halálát okozta az északkelet-damaszkuszi városban – közölte a Napi.hu.

A vizsgálati eredmények szerint négy elkövetőt azonosítottak egy légierő-elitalakulatban, s a megállapításokat mintegy 70 biológiai és környezeti minta elemzésére, műholdfelvételekre, 66 tanú vallomására és lőszertesztekre alapozták.

Nem ez az első alkalom, hogy ezzel vádolják az országot

Szíria azonban mindig is tagadta, hogy vegyi fegyvert vetett be, emellett ugyanúgy ellenzi és törvénytelennek tartja a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet nyomozóinak munkáját, mint ahogyan Oroszország.

Ezért nem voltak együttműködők a vizsgálat során, miközben azt állították, hogy a dúmai támadás megrendezett volt, ám az ENSZ és az OPCW korábban is arra jutott, hogy a szíriai kormányerők több alkalommal szarint és klórgázt vetettek be a harcok során.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország a pénteki jelentésre reagálva közleményt adott ki, amelyben a leghatározottabban elítélték, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyvert használt.

Emellett ismételten követelték, hogy Damaszkusz azonnal tegyen eleget a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) szerinti kötelezettségeinek és az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataiban foglalt előírásoknak.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Lukasenko: először Fehéroroszországba próbáltak menekülni a terroristák

A fehérorosz elnök közlése szerint a moszkvai terrortámadás fegyveresei először Fehéroroszországba próbáltak menekülni.

Deutsch Tamás: odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

Ez azután hangzott el, hogy arról kérdezték, hogy fordulhatott elő, hogy Varga Judit azt állította, Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy irataiba.