Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,44 Ft
Euró
389,01 Ft
Font
453,96 Ft
Bitcoin
63,604 $

Szijjártó: híresztelés, hogy kínai akkumulátorgyár lesz Szegeden

A konkrét kérdésre mégis kitérő választ adott a külügyminiszter.

Fotó: MTI/KKM
Gazdaság

Borbély Fanni

Szerkesztő

Az ATV jelentése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter híresztelésnek nevezte azon értesülést, mely szerint Magyarországra települhet a BYD kínai vállalat elektromos autógyára.

Mint ismert, korábban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) arról írt, hogy információi szerint a kínai BYD Magyarországon szeretné felépíteni első európai gyárát, az ügy kapcsán pedig már meg is született a döntés a cégen belül, terveik szerint pedig az EV-k gyártásának helyszíne Szeged lehet. Soron kívül Három év börtönt is kaphatnak a kegyetlen állatkínzók

A FAZ értesülései szerint Magyarország mellett Franciaország, Lengyelország, Németország és Spanyolország is versenyben volt a projektért. Végül a Reuters érte el az ügyben a BYD-t, mely a lap megkeresésére közölte, folyamatban van a megfelelő európai helyszín keresése, a hivatalos döntésről pedig csak az év végén várható bejelentés.

Az ATV megkereste az ügyben Szijjártó Pétert is, aki közölte:

„Mi ragaszkodunk ahhoz a gyakorlatunkhoz általánosságban – függetlenül értesülésektől, vagy bármilyen cégnévtől –, hogy bármilyen Magyarországra irányuló beruházást csak akkor jelentünk be, ha arról megállapodás születik.”

Amikor pedig konkrétan arról kérdezték, volt-e olyan tárgyalás a BYD-vel, hogy Magyarországra, illetve Szegedre hozzák az elektromos autógyárukat, a miniszter szintén kitérő választ adott.

Kína komplett várost alapítana a Holdon (videó)

20 év alatt egy teljes holdi kolónia jöhetne létre több emeletes épületekkel, napelemparkokkal.