Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: A T-800-as

Így vélekednek a magyarok a kínai és az orosz vakcináról

A magyar emberek látható módon kissé visszautasítóak a kínai és az orosz vakcinát illetően, legalábbis a legutóbbi közlemény-kutatásból ez derült ki.

Egészen lenyűgöző, hogy mennyit fogyott Tolvai Reni és milyen szexi

Egy újabb bizonyíték arra, hogy a magyar énekesnő remek úton hala afelé, hogy elérje a végső célját, és olyan formája legyen, amire mindig is vágyott.

Az „unokázós” páros több millió forintot csalt ki a budapesti nyugdíjasoktól

A magyar rendőrség beszámolója szerint a csalásokkal gyanúsítható páros közel hétmillió forint értékben pénzt és ékszereket csalt ki több idős asszonytól.

Eddig ennyien igényelték Magyarországon a koronavírus elleni vakcinát

Ez a szám nem kicsi, ugyanakkor a kormány is örülne annak, ha minél többen adnák le a jelentkezésüket, független attól, hogy a tömeges oltások nem kezdődhettek meg.

Halálra vertek egy fiatal férfit a XI. kerületben

A rendőrség tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt nem sokkal később elfogták, és őrizetbe helyezték.

Exatlon: Franciska eddigi leghumorosabb jelenete

Franciska mindig gondoskodik arról, hogy a bajnokokat felrázza, néha kemény, máskor pedig humorosabb módon.

Akkorát szólt Jennifer Lopez dekoltázsa, mint egy „atombomba”

Közel tíz kép a hírességről, akii bármilyen pózban és szettben nagyon szexi tud lenni, egy igazi átváltozóművész.

Vajna Timi ezzel a képpel csúcsra járatta az igényes erotikát

Nem lehet nem szeretni Vajna Timi képeit, mert valóban igényesek, nem mutatnak túl sokat, és közben folyamatosan fent tudják tartani az érdekölést.

105 éves korában halt meg, pár nappal a covid-oltása előtt

A 105 éves nyugdíjas a halála előtt azzal viccelődött, hogy a mennyországba fog menni, és magával viszi a hosszú élet titkát.

Kegyetlenül nagyot rappelt Opitz Barbi, mert neki ez is megy

Barbi ezúttal egy teljesen más formában mutatta meg magát, ami el is nyerte a közönség, a rajongók és a követők tetszését.

Így kérhetik a vakcinát azok, akiknek nincs internetjük és postai úton sem regisztrálhatnak

Több fontos kérdés is adódott a csütörtöki kormányinfó ideje alatt, és választ adtak arra, hogy mit tegyenek azok, akiknek nincs internetes hozzáférésük, illetve postai úton nem regisztrálhatnak.

Exatlon: Dóri rendesen kihúzta a gyufát Ricsinél, ott is hagyta

Ricsit a lehető legrosszabb pillanatban dühítette fel Dóri, aki ezzel egy felesleges konfliktust generált a több sebből is vérző kihívóknál.

Exatlon: nem túl jó hírek a súlyosan megsérült Daniról

Új információkat tettek elérhetővé Dani aktuális állapotáról, aki az előző versenynapon szenvedett súlyos sérülést.

Számtalan lehetőséget, kedvezményt kaphatnak azok, akik beoltatták magukat koronavírus ellen

Az ezzel kapcsolatos szabályok mostanában fognak kialakulni, mivel a vakcinák megérkezésével aktuálissá vált a kérdés.

Olyan kerek Nicole Scherzinger feneke, mint egy tökéletes alma

Nicole Scherzinger negyvenen túl is „büntet”, és bátran mutatja meg az aktuális formáját, amire csak irigykedni lehetne.