A dél-koreai gyártó előreláthatólag augusztus 11-én dobhatja piacra a Galaxy Z Fold3-at, a megjelenés előtt azonban rengeteg információról hullott le idejekorán a lepel.
Olyan mértékben drágultak ez elmúlt hónapokban az építőanyagok, hogy külön kormánybiztost kellett megbízni a kordában tartásukkal.
Mi sem bizonyíthatja jobban a klímaváltozás és a globális felmelegedés jelentőségét, mint annak a ténye, hogy az elmúlt néhány hét alatt a hatalmas kánikulában egymilliárd tengeri létforma vesztette életét.
A dél-koreai gyártó SM-F7110 kódnéven futó okoseszköze minden bizonnyal méretben alulmúlhatja jelenlegi testvérét.
A pénzügyminiszter legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, már megkezdték az egyeztetések előkészítését a szociális partnerekkel, így legalább 2024-ig elrendezik a minimálbér-emelés és az adócsökkentés kérdését.
A vizes sportok nemzetközi szövetségének (FINA) elnöke figyelmeztetett, mindennemű politikai és egyéb demonstráció szigorúan tilos lesz a tokiói olimpia úszóversenyein.
Karcag után ezúttal Dunaújvárosban történt meg a baj – a strandon egy négyéves gyermek merült el a medencében, és a vendégeknek kellett kihúzni a vízből.
A magyar fejlesztői csapat alkotása hamarosan ingyenesen játszható lesz a Steam platformon keresztül.
Egy magassági ciklonnak köszönhetően csütörtökön az ország keleti felében is mérséklődik a hőség.
Az ISS legutóbbi élő adásában többen is felfedezték, hogy miközben a szerkezet elhaladt a Föld felett, bal oldalról világító, gömb alakú pontok jelentek meg, amit nem tudtak mire vélni.