A család állítólag vakációzni volt, amikor a hivatkozott bántalmazás történt, így a gyermek nem tartózkodott az óvodában abban az időszakban.
Létrejöhet egy olyan mutáció, amely képes megkerülni az immunrendszert, ennek megakadályozására pedig újabb formulára lesz szükség.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) képviselői kedden közölték, hogy “feleslegesen halnak bele” a koronavírus okozta megbetegedésbe az oltatlanok, és a vakcinaegyenlőtlenséget a lehető legtöbb ember immunizálásának egyik fő akadályaként írták le.
Az egyik legfontosabb változás a GigaerősNet+ csomaggal netezőket érinti.
Nincs könnyű dolga a Barcelonának, ha versenybe akar szállni az olyan csapatokkal, mint például a PSG.
A teherautóval összeütköző sofőr nem élte túl a balesetet.
Az út főváros felé vezető oldalán torlódásra kell számítani.
Ha ez Európai Bizottság novemberig zöld utat ad az alapból történő kifizetésnek, még 2021-ben megérkezhet Magyarországra az első részlet.
Egyelőre nem tudni, mikor térhetünk vissza a lájkoláshoz.
Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban még be sem mutatták, a Nincs idő meghalni mintegy 119 millió dollárt, vagyis több mint 36 milliárd 717 millió forintot kaszált a nemzetközi jegyeladásokon.