Fontos javaslatot tett az ENSZ által felállított vizsgálóbizottság, melynek alapján teljesen megreformálnák a globális pénzügyi rendszert. Ennek egyik eleme lehet, hogy nemzetközi vállalati adót vezetnek be, így nem tudnak az óriáscégek az adóelkerülés útjára lépni a jövőben.
Mint ismeretes, Tiger Woods golfos legenda súlyos autóbalesetet szenvedett Kaliforniában, melynek következtében azonnali beavatkozásra is szüksége volt. A sürgősségi orvos pedig nem éppen jó hírekkel állt elő a sportoló rehabilitációjáról.
Történelmi ítéletet hozott egy kínai bíróság, ugyanis egy válóper során elrendelte a volt férjnek, hogy az ötéves házasságuk alatt a felesége által elvégzett házimunkáért cserébe 2.3 millió forintnak megfelelő jüant kell kártérítésként fizetni.
Rendkívül fontos ENSZ-találkozót hívtak össze április végére, ahol az ismételten diplomáciai válságban lévő Ciprus ügyét tervezik valamilyen módon rendezni a török és görög hátterű felek között.
A német Bild információira támaszkodva a HVG arról számolt be, hogy az olasz listavezető Internazionale és a Borussia Dortmund is szemet vetett Gulácsi Péterre, az RB Leipzig magyar kapusára.
Cedric O, francia digitális technológia-ügyi miniszter csütörtökön úgy fogalmazott, hogy főként kelet-európai hátterű, maffia-szerű bűnszervezetek állhatnak a francia kórházakat ért kibertámadások mögött.
Egyelőre még nem tudni, hol folytatja pályafutását a Liverpool holland válogatott középpályás sztárja, Georginio Wijnaldum, aki már a tavalyi év után is belengette, hogy távozna az angol klubtól és akár a ligából is.
Gőzerővel keresik a józsefvárosi rendőrök azt a párost, akik még január közepén loptak el maszkokat egy bevásárlóközpontból, majd késsel megfenyegették az eladót.
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan 39 éves svéd ikonja úgy fogalmazott, hogy nem kedveli, amikor a sportolók elkezdenek politizálni, mert nem az a szakterületük.
Továbbra is bizonytalan a Paris Saint-Germain 22 éves csillagának, Kylian Mbappénak a jövője, akivel jelenleg a szerződéshosszabbításról tárgyal a klub, viszont Európa legnagyobb klubjai állnak sorban a kegyeiért.