Lezárult a nyomozás azzal a 41 éves esztergomi férfival szemben, aki saját testvérét verte agyon, aki ennek folytán elhunyt.
Eseménydús napja volt a Bács-Kiskun megyei rendőröknek, ugyanis Kiskunmajsánál és Dusnoknál is elkaptak egy embercsempészt.
Kést rántott egy férfi egy bevásárlóközpontba Új-Zélandon és összesen hat embert szúrt meg, köztük hárman súlyosan megsérültek.
Szuga Josihide, Japán miniszterelnöke bejelentette, hogy nem fog újraindulni a pártvezér posztért a hónap végén, így biztosan várhatóan új kormányfője lesz az országnak.
Péntek reggel sem indult másképpen, mint egy átlagos nap, a reggeli csúcsforgalom több helyen is torlódásokat okozott.
Az Egyesült Államokra lecsapó Ida hurrikán maradványai jelentős pusztítást végzett a keleti partvidéken, ahol már 46 ember vesztette életét a súlyos áradások miatt.
Összesen 571 ezer webáruház került fel a fogyasztóvédelem „szégyenpadjára”, az úgynevezett súlyosan vétkező webáruházak listájára.
Dominic Raab, az Egyesült Királyság külügyminisztere védelmébe vette az amerikai dróntámadását, amely gyermekéleteket is követelt.
Egészen elképesztő átigazolási időszakon van túl a Paris Saint-Germain csapata, amelynek az idei nyáron valóságos világválogatottat sikerült összehoznia.
Kíméletlenül beleszállt Joe Biden döntésébe Jack Keane, az amerikai hadsereg korábbi vezetője, aki szerint legalább a csapatkivonási határidőt meg kellett volna hosszabbítani.