Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) hétfőn nyilvánosságra hozott összesítéséből kiderült, hogy Magyarországon volt a legalacsonyabb az alkoholtermékek ára 2020-ban.
Már legalább 64 ember vesztette életét az Ida hurrikán okozta zord időjárás következtében, amely rekordszintű csapadékot hozott az északkeleti államokban.
Egészen súlyos dominót indított be a román igazságügyi miniszter felfüggesztése, amelynek úgy néz ki az lesz a vége, hogy szétesik a kormánykoalíció.
Hatvan millió dollárnyi, vagyis mintegy 1.8 milliárd forintnyi kokaint találtak a kolumbiai haditengerészet tagjai.
Egyre kevesebb kétség fér ahhoz, hogy a klímaváltozás rendkívül szélsőségessé teszi az időjárásunkat, erre láthattunk például az elmúlt napok során az Egyesült Államokban is.
Dominic Raab, Nagy-Britannia külügyminisztere szerint van jó oldala is annak a káosznak, amit az Afganisztánból való kivonulás hozott.
Végül a zuglói rendőrök fogták el azt a férfit, aki Budapest különböző kerületeiben hajtotta arra a fejét, hogy a lehető legtöbb kerékpárt ellopja.
Helyi tisztviselők beszámolója szerint rendkívül súlyos busztragédia történt Észak-Mexikóban a csütörtöki nap folyamán.
Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a harmadik oltás témájában adott fontos tanácsokat.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem meglepő módon csalódott volt a tegnapi mérkőzést követően, de ugyanakkor jelezte, túl kell lépni a történteken.