Egész Európát sújtja a földgázárak világpiaci emelkedése mentén kialakult válság, amely a jelentősen lecsökkent gázkészletekkel kiegészülve komoly gondokat okozhat a télen.
Az ág is húzza az FC Barcelona csapatát, amely éppen most szabadult meg menedzserétől, Ronald Koemantól.
Komoly nyomást helyeztek Mike Pence alelnökre, hogy ne hagyja jóvá Donald Trump választási vereségét, még a Capitolium ostromát követően is.
Immáron egy hete annak, hogy a Rust című film forgatásán halálos baleset történt egy súlyos felelőtlenség miatt.
Az elmúlt évek során megtapasztalhattuk, hogy az Egyesült Államok és Oroszország esküdt ellenségnek tekinthetők.
Habár Észak-Korea ellen gyakorlatilag globális kereskedelmi embargó van, különböző módokon mégis ki tudják kerülni ezeket a szankciókat.
Ismét figyelmeztetéseket küldött Európa több országának Peking, hogy óvatosan nyissanak csak Tajvan felé.
Egyre több nagyvállalat veszi komolyan a klímaváltozás elleni harcot, legalább a nyilatkozatok terén.
Elsősorban a fejlődő és szegény országokra jellemző, hogy komoly gondot okoz a járványos gyermekbénulás, de Európában is találnak még bőven eseteket.
Nagyon megunta Károly Gusztáv, Svédország királya, hogy a kastélya előtt járkálnak elektromos robogóval, ezért hitelesnek tűnő úttáblát rakott ki, miszerint tilos azon a környéken rollerezni.