Fontos döntés született egy hongkongi bíróságon, amely ha a gyakorlati működést figyeljük, valójában a kínai állampárt kottája szerint játszik.
Aggódva figyelik nyugaton Moszkva ismételt átcsoportosítását, amit már nem először játszanak el az idei év folyamán.
Intenzívvé kezd válni a háború Varsó és Brüsszel között, amióta a lengyel alkotmánybíróság kimondta, hogy a belső jog elsőbbséget élvez az uniós jognál.
Franciaország szerint „új mélységre” süllyedt az ausztrál vezetés azzal, hogy magánbeszélgetéseket hoztak nyilvánosságra.
Komoly természeti csapások korát éljük, ami szinte naponta megnyilvánul halálos katasztrófák formájában.
Az ENSZ által szervezett klímavédelmi konferencián, a COP26-on igen csak drasztikus nyilatkozatok hangoztak el az elmúlt napok során.
Nem kislányoknak való vidékké vált Afganisztán, ahol a tálibok hatalomátvételét követően de facto összeomlott a gazdaság.
A népszerű vírusirtó fejlesztője, az orosz Kaspersky Lab biztonsági kutatója szerint ki lehetne ezt a jelenséget is küszöbölni.
Tragédiába fulladt egy ABBA megemlékező koncert, amelynek során két ember vesztette életét egy szerencsétlen baleset miatt.
A tálibok augusztusi hatalomátvétele óta valóságos rémálom lett a helyi LMBTQ-közösség élete, jelentősen felgyorsult az üldöztetésünk.