A figyelmesebbek kiszúrhatták, hogy Dórinak volt egy igen furcsa jelenete a keddi versenynapon, és lehetséges, hogy jobban megütötte magát.
A rajongóknak nem kell sokat várniuk, hiszen már a következő hónapban elrajtol a következő évad, mely minden bizonnyal az első háromhoz hasonlóan nagy siker lesz.
Gréti továbbra is nagyon jó véleménnyel van Dóriról, addig ugyanaz nem mondható el a nézők egy részéről, akik az Exatlon Hungary harmadik évadának kezdete óta támadják a közösségi médián keresztül.
Andi szerint szomorú, hogy sokan provokációnak fogják fel azt, hogy felvesz egy szexi ruhát és arról készít egy képet.
Az országos tisztifőorvos válaszolt arra a kérdésre, hogy miért van szükség további oltóanyag-típusok beszerzésére.
Anna nagyon is ráérzett arra, hogy mi lehetett az igazi gyenge pont hétfőn, amikor a kihívók elvesztették a villát.
György István, az országos oltási munkacsoport vezetője adott hivatalos tájékoztatást az aktuális oltási tervről, melyen belül újabb több mint 200 ezer idős embert olthatnak be.
Győzike gyakorlatilag majdnem idegrohamot kapott, amikor azzal kellett szembesülnie, hogy Virág tönkretette a térkövet.
Illetve azt is tudni, hogy jelenleg hány olyan egészségügyi dolgozó van, akik fertőzöttek, így pillanatnyilag nem dolgozhatnak.
Müller Cecília országos tisztifőorvos megerősítette, hogy kedden egy újabb fontos vakcinaszállítmány érkezett a Pfizertől Brüsszelen keresztül.