Talán már senkit nem lepne meg az, ha Lilkó is idő előtt, párbaj nélkül búcsúzna egy súlyosabb sérülés miatt.
Az országos tisztifőorvos válaszolt az egyik ehhez kötődő kérdésre, mellyel egyértelművé tette, hogy továbbra használni fogják az oltóanyagot.
Vivien a közösségi médiás felületén árulta el a nagy hírt, aminek sokan fognak örülni, és várhatóan sok újdonsággal készül.
Müller Cecília országos tisztifőorvos adott arról tájékoztatást, hogy várhatóan hány adag érkezik a Janssen első szállítmányával Magyarországra.
A korlátozó szabályokat be nem tartva kinyitották egy vidéki fodrászatot, amit most majdnem 20 napra zárattak be.
Az operatív törzs sajtóeseményén ismertettek egy esetet, ami miatt rendőri intézkedésre volt szükség a budapesti rendőrség részéről.
Dóri ismertette a saját meglátása szerinti tényeket Grétinek, aki még megszólalni sem tudott, csak hallgatta a kihívót.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy igen komoly akcióról számolt be, mely nemzetközi segítséget is kapott, aminek a végén őrizetbe vették a gyanúsítottakat.
Nagyon humorosra sikeredett a köszöntés Győzike és Bea között, akik 28 évvel ezelőtt házasodtak össze egymással.
Egy újabb brutális állatkínzás került napvilágra, amiből bírósági ügy lett. A megtámadott kutyát sajnálatos módon el kellett altatni, annyira súlyosak voltak a sérülései.