Törökországból az utolsó pillanatban még bepróbálkoztak.
A magyar válogatott és a Lipcse hálóőre közel egy év után térhet vissza.
Senki nem teljesített nála jobban ebben a mutatóban.
A spanyol sikeredző műtétből lábadozott Barcelonában.
A rendőrség közleménye szerint megtalálták az elkövetőt.
Üzemeltetőiknek fogalmuk sincs róla, hogy mások is láthatják a felvételeket.
33 évesen is fontos láncszem Kyle Walker, aki a City-ben fejezheti be.
A szerb edző az első napokról is beszélt, a fókusz a munkán volt.
Évekre rácsok mögé kerülhet a fenyegetőző.
Pogbának három lehetősége maradt, egyik sem túl szívderítő számára