Összecseréltek két beteget Szegeden, egyikükön nem a megfelelő beavatkozást végezték el
Mint kiderült, az érfestésre érkezett férfi a tüdődaganatos beteg beavatkozását kapta meg.
Összecseréltek egy visszérproblémás és egy tüdődaganatos beteget a szegedi egyetemi klinikán, így az érfestésre érkezett betegen a tüdődaganatos férfi beavatkozását hajtották végre – áll a beszámolóban. A 77 éves mezőtúri férfit január 14-én műtötte meg az orvos, de elmondása szerint azóta is fájdalmai vannak, a feleslegesen végrehajtott beavatkozás miatt keletkezett sebek pedig nehezen gyógyulnak. A volt pincér elárulta, azért érkezett a klinikára, mert az évek alatt a sok állástól visszeres lett a lába, sokat fájt a bal vádlija. Az orvosok érfestést javasoltak a problémára.
A beavatkozás reggelén ketten ültek a váróteremben: a visszérproblémás páciens mellett ott volt egy idős férfi is, akinek tüdődaganata van. Eredetileg az volt a terv, hogy utóbbit látják el először, erről a doktornő is tájékoztatta a volt pincért, mondván, neki csak kisebb műtétje lesz. Nem sokkal később egy betegszállító érkezett, hogy elkísérje a következő pácienst. „Konkrétan rám néz ez az úr, hogy maga következik. Én meg ránézek a bácsira, hát ő is csak így néz, én is nézek, és akkor azt mondja, mondom, hogy maga következik. Én bementem” – idézte fel a történteket a volt pincér.
Elmondása szerint a vizsgálóban szólt, hogy érfestésre jött, de csak annyit mondtak neki, hogy feküdjön az asztalra, majd jött egy orvos. „Senki nem kérdezte meg, hogy én ki vagyok, mi vagyok, miért jöttem” – emlékezett vissza. Mire végeztek, kiderült, hogy a tüdődaganatos betegnek szánt beavatkozást végezték el rajta. Elnézést kértek tőle, majd azt mondták, hogy ha már eljött, akkor megcsinálják az érfestést is. A történtekről jegyzőkönyvet is írtak, amellyel a páciens a klinika vezetőjéhez ment: ott elmesélte, mi történt vele, mire a vezető elnézést kért, és azt mondta, hogy ő nem tehet róla.
„Mai napon beszólítottuk a haemoport beültetésre várakozó beteget, helyette azonban az egyik pelveo-femoralis vizsgálatra váró beteg állt fel, és jött be a vizsgáló helyiségébe. Személyazonosságát nem ellenőriztük még egyszer, abban a hiszemben, hogy a megfelelő beteget látjuk el. A beteg a beavatkozás ellen nem tiltakozott” – áll a jegyzőkönyvben. A felesleges beavatkozáson átesett férfi állítása szerint úgy meglepődött a történteken, hogy meg sem tudott szólalni. Nem érti, miért neki kellene megmondani az orvosnak, hogy mi a dolga, mit kellene csinálnia.
Mostanra ügyvédet fogadott. Mocsai Gergely ügyvéd szerint a betegnek kártérítés jár, mivel ebben az esetben teljesen tényállásszerű a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés. Az RTL kereste a klinikát is, de azt írták, hogy a történteket még vizsgálják, és a betegjogok miatt nem árulhatnak el részleteket – szemlézte a beszámolót az Index.
Korábban azt is megírtuk, hogy a zalaegerszegi éttermi mérgezés kapcsán nagy döggomba okozta a problémát. Mint kiderült, az étteremmel szemben pénzbírságot is kiszabhatnak, a további részletekről itt olvashat. Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy kisétált egy koponyasérült beteg az ajkai kórházból, másnap holtan találták meg. A kórház közlése szerint a belső vizsgálat elsődleges eredményei alapján nem történt mulasztás.